Egy önmegvalósító gondolatai az önmegvalósításról

Indítsd az új évet tiszta lappal!

A tény, hogy az önmegvalósítás a Maslow-féle szükséglekielégítési hierarchia tetején foglal helyet egy bizonyíték arra, hogy elérése nem könnyű. Az önmegvalósítás bonyolultságára utalhat az is, hogy rengetegen kutatják és beszélnek erről a témáról. Mivel 2022 épp elkezdődött és talán sokatok számára az új év a tiszta lappal való indulás lehetőségét is jelenti, ráadásul sokan szeretnének eljutni az önmegvalósítás állapotába, ezért a mostani poszt egy jó alkalom arra, hogy a témát érintsem. Arról nem is beszélve, hogy az önmegismerés és az önmegvalósítás kérdései az én életemben is nagy teret kapnak.  A lépések, amelyekről beszélni fogok számomra is igen nagy segítséget jelentettek és gyakran kerülnek említésre más, hasonló helyzetben lévő emberek által is. Mivel nem vagyok az ismétlés híve, mert azt egyrészt unalmasnak érzem, másrészt pedig kevésbé látom hatékonynak, ezért igyekszem érdekesebb (mindenképp valamivel személyesebb) formában összefoglalni gondolataimat e témakört illetően.

Lista az életedet hátráltató és elősegítő rutinjaidról

A listám elejére rögtön egy listát tennék, amely arról szól, hogy összeszeded mely jelenlegi szokásaid vagy elfoglaltságaid mozdítják előre az életed és melyek nem. Mivel egyfajta tükröt szeretnél saját magad felé tartani, ezért én javaslom a fenti lista leírását (akkor is, ha ez erőltetettnek hangzik). Egyszerűen saját tapasztalatom is, hogy azok az elhatározások hatásosabbak, melyeknek írásos nyoma van.

Célok elérése, hatékonyan

Az egy tökjó dolog, hogy valaki céltudatos, de megint csak saját tapasztalatból tudom megerősíteni, hogy ez önmagában még nem elég. Ugyanis, mint sokan tudjuk a célok elérése általában a keményebb dió. A megvalósítás hatékonysága szempontjából mindenképp érdemes mérhető célokat megfogalmazni. Ilyen szempontból a  „pár év múlva kiköltözöm külföldre" és a  „két éven belül Madridban fogok élni egy kis lakásban" kijelentések közül az utóbbi minősül konkrétabbnak, így mérhetőbbnek is. Amit szintén kiemelnék itt, hogy a célok elérése akkor sem bizonyul egyszerűnek általában, ha túl sok van belőlük. Amennyiben az utóbbi problémával küzdesz, olvasd el ezt az írásomat.

Utat engedni az újnak és érdekesnek

Az új ötletek és szokások felvétele is hasznos lehet önmegvalósítók számára, hiszen ahhoz, hogy elérjünk valamit, ami egyelőre csak egy elképzelés, ahhoz meg kell tennünk olyan dolgokat, amiket eddig még nem. Ehhez szükség van egyfajta rugalmasságra és nyitottságra, ami akár lehetne ezen bekezdés címe is, hiszen tulajdonképpen új dolgok beengedése sokszor kényelmetlen az elején, viszont rugalmasság erősítésével a kényelmetlenség foka is csillapítható. Bár ez a példa egy sokkal nagyobb mérvű cél eléréséhez kapcsolódik, de az egyik globális felmelegedés visszaszorítását kutató cikk is rámutatott a viselkedés-transzformáció jelentőségére. Olyan szempontból érdekes ez a példa, hogy ez az írás is arra világít rá, hogy változás (azaz az új beengedése) nélkül nehezen valósulnak meg komplexebb (akár önmegvalósításhoz kapcsolódó) célok.

A mókuskerék eliminálása

A folyamatosan ismétlődő és egyben kevéssé a céljaidat elősegítő mindennapi erőfeszítések és rutinok halmazát, melyek sokkal inkább szolgálják a társaink és családtagjaink által való elfogadottságot és sokszor anyagi biztonságot, mint az önmegvalósítást, mindenképp megemlíteném, mint eliminálandó tényezőt. Hívhatjuk mindezt akár mókuskeréknek is. Nyilván az anyagi biztonság és a hozzátartozóink, valamint munkatársaink elégedettsége nagy úr tud lenni és nem vonnám kétségbe eme értékek jelentőségét, viszont azt belátjuk, hogy az önmegvalósításnak rólunk (és azon belül, hogy mi tesz minket boldoggá) kellene elsősorban szólnia, ami nyilván nem zárja ki azt, hogy más emberek fontosak legyenek a számunkra és megtegyünk értük dolgokat, viszont az a kérdés itt, hogy mindezt meddig érezzük önazonosnak. Illetve egyáltalán elgondolkozunk-e azon, amikor valamit cselekszünk, hogy ez mennyire jó nekünk. Tehát a mókuskerék eliminálásának margójára azt mondanám, hogy amit itt valójában eliminálni kell az külsődleges dolgok túlzott előtérbehelyezése miatti kibillent létállapot.

Próbálj ki valamit, amitől tartasz

Sokszor eljátszadozom a gondolattal, milyen lenne ha egy nap eldönteném, hogy mindent ellenkező módon csinálok. Értem a „minden" alatt például azt, hogy hogyan kommunikálok emberekkel vagy hogyan reagálok különböző történésekre. Talán tini koromban ezt meg is tettem, de egyébként nem kell ennyire extrém dologra gondolni e bekezdés kapcsán. Azonban ha van EGY olyan konkrét szituáció, amibe nem mersz belemenni, mert tartasz a kudarctól vagy a negatív reakciótól, udvariasan menj mégis bele. Egészen kis dologra gondolok itt. Például munkahelyen vagy az épületben, ahol laksz valaki rendszeresen nem köszön egy idő után és ez zavaró számodra, mert nem érted mi változott meg. Tegyük fel, hogy eddig próbáltad nem észrevenni  és elhessegetni a dolgot, azonban a tény, hogy ez téged valahol zavar még mindig fennáll. Velem párszor történt hasonló dolog és arra jöttem rá, hogy ilyenkor nem az volt a legnagyobb problémám, hogy az illető nem köszönt, hanem hogy ez engem valamiért zavart és nem mertem ennek utánamenni. Ha esetleg te is hasonló érzéseket tapasztaltál meg, akkor már csak ezért is érdemes ilyenkor elgondolkozni azon, hogy odamenj az illetőhöz és megkérdezd tőle, mi az oka annak, hogy nem köszön. Egyrészt valahol az talán büszkeséggel tölt majd el, hogy oda mertél menni az adott iletőhöz, hogy ezt face to face megkérdezd, másrészt pedig veszíteni valód kb. nulla, mert annál nagyon rosszabb nem hiszem hogy történhet, hogy valaki, aki korábban köszönt, most már nem, viszont te meg néma gyermekként hallgatsz annak tudatában, hogy mindez egyébként zavar téged. Ez csak egy hosszan leírt példa volt arra, hogy tegyél meg egy (akár kisebb) dolgot, amitől valamiért tartasz. Lehet ez az is, hogy beadsz egy állami pályázatot induló vállalkozásod támogatásához, vagy jelentkezel a Cápák Között műsorába. Bár utóbbi azt hiszen nem a kis dolgok táborába sorolandó :)

Végezz el valamit, amit egy ideje halogatsz

Az előző bekezdéshez valamelyest kapcsolódik annak kérdésköre, hogy ha van egy dolog, amibe már régóta belekezdenél, vagy egy égető probléma, aminek már akár évek óta a végére járnál, akkor érdemes elgondolkozni ilyenkor azon, hogy nem halogatsz-e dolgokat túl sokáig. Élő példa tudok lenni erre jómagam is, különösen ha arra gondolok, hogy már egy ideje halogatom a spanyol nyelv tanulását, pedig tudom, hogy már bőven itt volt az ideje sok éve :) Nyelvtanulás egy szakállal bíró klasszikus esete a „végezz el valamit, amit egy ideje halogatsz" problémakörnek, de lehet ez egy utazás is például, vagy (hogy kevésbé COVID érzékeny tervekről is beszéljek) egy óriás takarítás megejtése a lakásodban.

A folyamat előtérbe helyezése a dolgok hirtelen elvágásával szemben

Az önmegvalósításhoz vezető út gyakori kálváriája, hogy az ezzel járó változástól tart az ember, egyebek mellett azért is, mert a változásra sokszor gondolunk úgy, mint bizonyos jelenlegi életünk magvas részévé vált dolgok hirtelen elvágására. Ez valóban tud ijesztő lenni, főleg ha kevésbé vagy tettrekész avagy változásra kész időszakodban. Ilyenkor viszont érdemes a változtatást inkább folyamatként kezelni, már csak azért is, mert a lépésről lépésre haladás is tud hirtelen (és egyben neked tetsző) eredményeket produkálni, melyre egyebek mellett egy pszichoterápiai kísérlet is rámutatott. Azt viszont saját példámból kiindulva tudom kijelenteni, hogy önmegvalósítani hirtelen változtatások nélkül nem gondolom, hogy lehetséges. Főleg, ha az elérendő létállapot eltér a most meglévő életformádtól, amit feltételezek, ha ezt a cikket olvasod, persze ezt nyilván nem tudom :)

Ne agyalj az önmegvalósítás hogyanján túl sokat

Végül, de nem utolsó sorban azt tudom mondani, hogyha elolvastad ezt a cikket, az már önmagában bőven elég agyalás az önmegvalósításról, úgyhogy akkor konkrétan ezen a ponton itt az ideje a tettek mezejére lépni.

 

Mindenkinek sikerekben és boldogságban gazdag új évet kíván a Mások Között egyszemélyes csapata :)