Egy ismerősöm unszolására végül megírom a Blogolásról szóló cikksorozatot, melynek az első része lesz ez a poszt. Arról fogok ma értekezni, hogy mi volt a 4 fő oka annak, hogy elkezdtem blogírással foglalkozni. 

Gondolataim megosztása

Első helyen azt emelném ki, hogy a blogírás egy nagyon jó lehetőség arra, hogy az általad fontosnak tartott gondolatokat egy nagyobb nézőközönséghez eljuttasd. Én személy szerint 4 irányzatra lettem figyelmes blogolást illetően:

1. A blog célja elsősorban saját sztorik bemutatása és az ezen keresztül történő edukáció. Ez az irányzat valamelyest engem emlékeztet az influenszerek világára.
2. A blogolás hasznos lehet márkaépítésnél is, ahol a cél egy adott termék vagy szolgáltatás eladása. Nyilván itt a saját gondolatok megosztása olyan szempontból jelentkezik, hogy a márka tulajdonosa vélhetően nagyon lelkes és eltökélt azzal kapcsolatban, hogy miért vezeti be az adott márkát és ezeket az okokat (személyes történetével is megfűszerezve) készen áll megosztani egy blog formájában. Az ilyen blogok gyakran szolgálnak a tartalommarketing eszközeként. 
3. Szórakoztatási célból is gyakran indulnak blogok.
4. Végül pedig elképzelhető az is, hogy valaki egyszerűen csak egy adott téma (pl.: politika, történelem vagy mozifilmek) iránt nagyon érdeklődik vagy ilyen területen szerzett diplomát és azért dönt úgy, hogy meglátásait és/vagy kutatásainak eredményeit ismertesse az olvasóval.

Az én blogom célja a fentiek közül a 3. pontot leszámítva kicsit az összes úgy gondolom. Érdekel a külföldi élet, az emberi kapcsolatok témaköre valamint az önmegvalósítás témáján belül a lokációfüggetlen életmód és vállalkozás építése, ezért ezekben a kérdésekben akartam elmélyedni. A saját történetek és vélemények megosztása is igen nagy hangsúlyt kap. Végül pedig vannak olyan aspirációim, hogy terméket hozzak létre. Tehát valóban azt mondhatjuk, hogy talán a 3. pont hiányzik, de persze azért igyekszem nem savanyú uborka lenni :)

Közösségépítés

A gondolataink nem árt ha olyan visszatérő olvasókra találnak, akiket bármilyen okból kifolyólag az adott blog cikkei elgondolkoztatnak. Általában ezek az olvasók megoszthatják kommentben az érzéseiket, de az is elképzelhető, hogy levelet írnak a blog tulajdonosának emailben vagy a blog közösségi média felületén keresztül. Ezért nem árt ha van egy Facebook vagy Instagram oldala az adott blognak, mert ezek a felületek kifejezetten a kapcsolatépítés és kapcsolatfelvétel eszközeként szolgálnak. Számomra az mindenképp egy lényeges tényező, hogy olyan emberek olvassák a cikkeimet és olyan embereket érjek el, akiket valamiért az általam írt gondolatok elgondolkoztatnak és előrevisznek. Az ilyen olvasókból alakulhat ki egy támogató közösség. Azonban azt nem szabad elfelejteni, hogy a bloggazdának is oda kell figyelnie olvasóira, hogy az érdeklődés és hát főleg a támogatás fennmaradjon. Ezért kell kommunikálni a közösség tagjaival és megkérdezni alkalmasint őket is, hogy miről olvasnának szívesen. A blogolás közösségépítő oldala azért is rendkívül izgalmas számomra, mert akár közönségtalálkozókat is lehet szervezni, ahol face to face találkozhatsz követőiddel és érezheted, hogy az általad vezetett blog milyen hatással van az életükre, mely rendkívül felemelő érzés tud lenni véleményem szerint. Ilyen tényezők miatt is lényeges, hogy mit és hogyan kommunikálsz a blogodon keresztül.

Pénzkereseti lehetőség

A fenti (számomra elsődlegesen) fontos tényezők mellett az is szempont volt, hogy blogolással még mindig lehet pénzt keresni. Azért mondom, hogy még mindig, mert sok embernek talán az az első gondolata, hogy ha már több mint egy évtizede jönnek létre újabb és újabb blogok, akkor hol van egyáltalán itt még lehetőség anyagi növekedésre. Erre tudom azt mondani, hogy végezz piackutatást és nézz utána a megfelelő kereső szavaknak is mielőtt konkrétan elkezded a blogolást. Keresőszavaknak való utánanézéssel egy sokkal tisztább képet kaphatsz arról, hogy mennyire keresett az az adott kifejezés és hogy mennyire telített a piac. A kereső szavak, azok a kifejezések amiket az oldalad, blogod is tartalmazni fog, vagyis amiről a tartalmad nagyrészt szól. A Google rendelkezik például egy ingyenes ilyen lehetőséggel, ez nem más, mint a Google Ads Kulcsszótervező és nekem személy szerint elég jó tapasztalatom volt vele. Ha az általad beírt keresőszavaknál azt látod, hogy sokan keresik és nem sok versenytársad van, akkor jó úton haladsz.

Nyilván azzal kezdődik minden, hogy legyenek visszatérő látogatók a blogodon, mert ők potenciális kereseti forrásként szolgálhatnak ha valamit szeretnél eladni a tartalmaidon keresztül. Azonban a lojalitás és megbízhatóság szempontjait figyelembe véve fontos, hogy az a termék vagy szolgáltatás, amit ajánlasz azt tényleg őszintén ajánld és ne csak a betevőt akard megkeresni általa. 

Az alábbi gyakori pénzkereseti lehetőségek jellemzőek blogok esetében:

• Affiliate marketing: Egy másik brand vagy vállalkozás termékeit ajánlod a tartalmaidon keresztül
• Saját termék és/vagy szolgáltatás 
• Hirdetések megjelenítése a blogodon: Ez akkor térül meg inkább ha több százezres havi látogatottsággal bír az oldalad
• Előfizetéses online felület működtetése a Patreonon vagy saját weboldaladon keresztül. Ez a lehetőség általában úgy néz ki, hogy az olvasóidnak lehetősége van még több, még részletesebb és még érdekesebb általad készített tartalmakat megtekinteni egy viszonylag alacsony havi díj ellenében.

Lokációfüggetlen életmód

A blogolásban számomra az is egy óriási előny, hogy nemcsak úgy van lehetőségem pénzt keresni, hogy közben építek és támogatok egy közösséget (mindeközben a gondolataimat is őszintén kibeszélve), hanem bárhol lehetek a világban. A lokációfüggetlenség fontos tényező egy olyan ember életében, aki szereti váltogatni a lakhelyeit vagy nem egy helyen képzeli el az életét, hanem mondjuk szeretne egyszerre két vagy három városban is lakhellyel rendelkezni.

Az elmúlt hét igen viharos volt a Mások Között című blogom életében. Egyrészt ezen történések, másrészt Balázs Andrea (színésznő) szavai Köböl Anita műsorában ihlették, hogy arról a témáról beszéljek, amiről most fogok. 

Mi az a CYBERBULLYING és Miért beszélek róla?

Akkor beszélünk cyberbullyingról, amikor egy ember elektronikus eszközök alkalmazásával módszeresen - és ez történhet kommentek  vagy üzenetek formájában-  fenyegető, ellenséges és megszégyenítő módon kommunikál a másik személlyel. Közszereplők, bloggerek és influenszerek - akik megosztják tudásukat és vagy gondolataikat - különösen ki vannak téve a CYBERABUZÚSNAK, mert nevezzük nevén a gyermeket, ez az. A téma azért is érzékeny a számomra, mert a mentális bántalmazást egyrészt fiatalabb koromban is közvetlen közelről megtapasztaltam, másrészt igen leépítő hatása tud lenni, akkor is, ha eljátsszuk, hogy kemények vagyunk és nem érdekel minket mit gondol más. Ezzel rá is tértem arra, hogy miért nem gondolom, hogy normális ennek a jelenségnek a létezése.  

Miért nem gondolom, hogy normális a létezése?

Emberek vagyunk, lételemünk a kommunikáció és az egymás közötti építő kapcsolat, tehát önbecsapásnak tartom azt mondani, hogy ezen csak túl kell esni, el kéne fogadni, hogy az embert gyalázó kommentek léteznek és hogy muszáj egy vastag páncélt növeszteni. De ez még nem minden!

Bloggerként, közszereplőként vagy influenszerként abból élünk, hogy milyen hatással vagyunk a nézőközönségre és valahol ez is éltet minket, mert az a hivatásunk, hogy a nagyérdeművel osztjuk meg a gondolatainkat. Innentől kezdve van hatása annak, amit mások mondanak és sajnos a nagyon lealázó hozzászólásoknak is, még akkor is, ha elméletileg semmi közünk nincs ahhoz a személyhez, aki ezt teszi és aki persze mindemellett magáról állít ki egy szegénységi bizonyítványt. 

Ezek az én érzéseim azzal kapcsolatban, hogy miért nem normális, hogy ez a jelenség létezik, de nézzük meg milyen állásponton van a tudomány ezzel kapcsolatban.

Egy 2014-es amerikai kutatás eredményei szerint a CYBERBULLYINGNAK igenis vannak hosszú távú mentális hatásai. Idetartozik a csökkent koncentrációs képesség, általános viselkedési zavarok, az öngyilkosság és az önbántalmazás nagyobb esélye valamint a társadalmi beilleszkedési problémák.

Az ELTE PPK Neveléstudományi Doktori Iskola által kiadott egyik értekezés is részletesen beszámol a netes bántalmazás kockázatairól, melyek között szerepel a düh, a már említett önbántalmazás, a szorongás és a depresszió.

Ezen a linken érhető el a doktori iskola által kiadott dolgozat, amelyben részletesen olvashattok arról is, hogy milyen fajtái vannak a netes zaklatásnak.

A következő videó Köböl Anita csatornáján található, aki Balázs Andrea színésznővel és Sándor Alexandra Valériával (kommunikációs szakember és coach) beszél ezen szörnyű jelenség okairól, megnyilvánulási formáiról és végül, de nem utolsó sorban lélektani hatásairól, melyről ez a bekezdés is szól.

 Forrás: Köböl Anita csatornája

Sándor Alexandra is egyebek mellett beszámol arról, hogy a cyberbullying vezethet a már korábban említett depresszió kialakulásához, amelynek köztudottan fizikai tünetei is lehetnek, úgyhogy kedves kommentelő remélem tisztában vagy annak a súlyával, hogy (indirekt módon) egy komoly betegségért is felelős lehetsz, ha abból űzöl sportot, hogy embereket lelki bántalmazásnak teszel ki. Mert ez az, kár szépíteni a dolgot!

A videóból egyébként kiderül az is, hogy az interneten bántalmazó sokszor abuzív környezetből jön, ami olyan szempontból lényeges, mert ehhez a hozzáálláshoz szokott hozzá, tehát úgy gondolja, hogy így kell emberekkel kommunikálni. Ez önmagában is elszomorító!

Ezek után azt gondolom elmondtam, hogy miért nem tartom normálisnak ezt a jelenséget, annak ellenére, hogy a magyar kommentelők hozzászólásainak sajnos az 50%-át kellett legutóbb kigyomlálnom, ami szerintem egy óriási szám. Ezek a hozzászólások mondanom sem kell, hogy nem kritikák voltak.

Az egyik kommentelő még próbálta telespammelni az oldalamat is miután látta, hogy egészen furcsa módon moderálni merem az olyan hozzászólásait melynek gerincét egyebek mellett az agyatlan picsa és a szellemi nyomorék kifejezések adták. Ez is egy tipikus jelenség, hogy a gyalázó nem tudja elfogadni, hogy szavai okkal nem jelennek meg egy másik ember oldalán (ahol ő csak vendég egyébként) és akkor addig próbálkozik, amíg nem az van, amit ő akar. El kell, hogy szomorítsak minden trollkodót ha még ez eddig nem volt világos! „Nem az van, amit te akarsz!”

Továbbá nem kellene azzal áltatni bárkinek magát, hogy a toleranciát és emberi méltóságot semmibevevő megjegyzések kritikának minősülnek. Hagyjuk már ezt! Fel lehet kulturáltan hívni valakinek a figyelmét a helyesírási hibára, de olyan sallang nem kell hozzá, hogy aki blogot ír az tudhatná, hogy ne legyen egy hiba sem a szövegében. Egyrészt blogról van szó, aminek a lényege a mondanivaló és a közösségépítés. Ettől függetlenül teljesen egyetértek azzal, hogy törekedni kell a hibátlan szövegre. Azonban, azért annyi jó érzés legyen már bennünk, hogy a legtöbb blogger (beleértve természetesen engem is) nem azzal a céllal kezdi el a blogolást, hogy telenyomja nyelvtani hibákkal az írásait. Lehet, hogy annak a szerencsétlen blogírónak két másik állásból kell fenntartania magát és éppen kioperálták a veséjét. Kedves kommentben gyalázó! Ha tudnád, hogy ez lenne a szituáció akkor is ennyire izgalomba jönnél három helyesírási hibától és nyomoréknak neveznéd az egyébként tényleg megcsonkított cikk íróját? Tudom, hogy ez egy szélsőséges példa volt, de tényleg nem tudhatjuk min megy keresztül az az ember, aki a posztot megírja és Isten bocsá véletlenül pár hibát bennehagy. Toleranciáról sem érdemes megfeledkezni, ha már ennyire edukálni támad valakinek kedve három szörnyű ékezet hiányosságot illetően. Nekem pédául nem magyar billentyűzetem van, és ezért bizonyos írásjeleket csak copy pastelni tudok. De ettől nem fogom úgymond befogni a számat, ha egyébként valamiről beszélni támad kedvem. Arról meg már nem is beszélve, hogy az analfabéta, agyi nyomoronc és szellemi nyomorék kifejezések egyáltalán nem gondolom, hogy a kritika gerincét kellene, hogy képezzék. Persze félreértés kedvéért kihangsúlyoznám: Nincs probléma az emberi méltóságot nem sárba tipró kritikával. Próbáljuk meg az agyhalott, a gerinctelen és a nyomorék szavakat kihagyni - ha megy - és akkor már közeledünk a kritika felé, amit talán egyszer be is engedek! 

A másik kedvencem, amikor gyávának tartanak valakit, mert nem tűri meg azon személyeket az oldalán, akik csak a levegőt jöttek rontani. Elismétlem még egyszer: nem vagy szívesen látva az oldalon, ha picsának és agyatlan seggnek nevezed az oldal gazdáját! Mármint nem konkrétan te, aki olvasod ezt a posztot most, hanem te aki olvasod ezt a posztot most és odamész oldalakra, hogy lenyomorékozd azt a személyt, akié az oldal.

Remélem így már érthető!

Rosszabb-e a helyzet Magyarországon, mint máshol?

Az előző bekezdésből szerintem már kiderült, hogy a válaszom erre a kérdésre egy KÖVÉR IGEN. Mint írtam, a legutóbbi kommentek 50%-a kritikán aluli volt, s ez a százalék véleményem szerint óriási. Számos más magyar cikk alján is olyan kommentek özöne látható, amely messze messze túlmegy a jó ízlés határán, és akkor NAGYON finoman fogalmaztam. 

Miért nem más az, ha valaki premier plánban van?

Sokszor hallom azt is, hogy aki kiteszi magát közszemlére, ne csodálkozzon. Mondanom sem kell, hogy mélységesen nem értek egyet ezzel a kijelentéssel és továbbmegyek, meggyőződésem, hogy ez a szállóige valahol legitimálja is a CYBERBULLYING jelenségét. A másik oka annak, hogy miért nem kell a premier plánban lévő személynek ezt a gyalázatot eltűrnie az, az hogy ő egy ugyanolyan emberi lény és számára is elsőrendű a valahová tartozás, a szeretet és hát legfőképpen a méltóság igénye. Arról nem is beszélve, hogy már amiatt is óriási a felelősség egy közszereplőn, hogy emberek ezrei vagy milliói követik munkásságát és éppen ezért nagyon nem mindegy, hogy mit mond és mit csinál, mert annak nem kívánt hatásai sokkal erősebben ütnek vissza és most gondolok itt elsősorban a felelősség kérdésére. De persze mindez akkor még nem elég, mert viselje el pluszban emberek gyalázó hozzászólásait is? Úgy gondolom nem kell, hogy elviselje és teljesen érthető ha törölni akarja ezeket a kommenteket vagy tiltani felületéről a gyalázó emberkéket. Továbbá ne felejtsük el azt az aprócska tényt (amiről már korábban is írtam), hogy akié az adott felület, ő dönti el, hogy kit és mit szűr meg.

Elég-e pusztán a kommentek törlése, vagy az adott személy tiltása?

Az előző bekezdést a kommentek törlésének megemlítésével zártam, ami ideig óráig egy lehetséges enyhítése lehet a problémának az áldozat szempontjából, de sajnos azt nem gondolom, hogy a jelenséget ez mérsékelné. Egyrészt fontosnak érzem, hogy beszéljünk erről a problémáról és ennek fizikai hatásairól. Amit még kihangsúlyoznék, hogy sajnos ez a szörnyűség azért tudott elterjedni, mert trend lett belőle. Innentől kezdve ha mi emberek abból tudnánk trendet csinálni, hogy a CYBERBULLYING az nagyon gáz, akkor lehetne talán még egy nagy lépést tenni a probléma eliminálására. A netes bántalmazás trendvoltát mi sem bizonyítja jobban annál, minthogy vannak olyan kommentelők, de továbbmegyek bloggerek is, akik menőnek tartják a gyalázó hozzászólásait és kifejezetten igényt tartanak a mondanivalójára. Hmmm...Problémák vannak itt kérem szépen! 

Eliminálható-e ez a jelenség?

Mint mondtam volt a probléma eliminálására a jelenségről való folyamatos közbeszéd és a jelenség ellen küzdő csoportok fenntartása véleményem szerint egy jó manőver lehet, de sajnos nem vagyok annyira pozitív (egyelőre legalább is biztosan nem), hogy a probléma teljes felszámolását mi,akik olvassuk ezt a posztot most, meg fogjuk tudni érni. Persze az fontos, hogy ez ne szegje kedvünket és ne maradjunk csöndben!

KITARTÁST MINDEN BLOGGERNEK ÉS NE TŰRJÜK EZT A SZÖRNYELMET CSÖNDBEN! Az emberek porig alázása és pocskondiázása nincs rendben!

Akár külföldre költözésről vagy Magyarországon való karrierépítésről van szó a nyelvtudás elengedhetetlen. Ebben a posztban szeretném a saját, valamint HR-esek és nyelvtanárok véleményét is összefoglalni a tekintetben hogy milyen nyelvet érdemes tanulni az iskolában, vagy akár később az életben. Bár amondó vagyok, hogy a nyelvtanulást nem lehet elég korán elkezdeni. 

Amíg a kérdésen gondolkozol, tanulj angolt

Nyelviskolák és emberi erőforrás menedzsmenttel foglalkozó szakemberek nagy része valamint jómagam is egyöntetűen azon a véleményen vagyunk, hogy amíg azon töröd a fejed, hogy milyen nyelveket tanulj, addig is tanuld az angol nyelvet. Az egyszerű oka ennek az, hogy akármilyen elcsépelt is ez a nyelv, meg hogy tanuljunk angolt, de minden kétséget kizárólag az angol az a nyelv, amit nem kérdés, hogy érdemes tanulni és saját tapasztalatból meg tudom erősíteni, hogy minél előbb kezded tanulni -gondolok itt akár óvodás korra is, kedves szülők - annál egyszerűbb dolgod lesz.

Négy fő okot biztos ki tudok emelni:

1. Az angolszász országok gazdasági, társadalmi és kulturális hatalma
2. A legtöbb országban ez a hivatalos nyelv
3. A legtöbb országban, ahol nem ez a hivatalos nyelv, ezt a nyelvet értik meg legkönnyebben
4. Praktikusság: egyszerűbb viszonylag a nyelvtana és alapoktatás szintjén is elérhető a tanulása, azaz már kisiskolában vagy óvodában is oktatják

Még egy dologra itt kitérnék! Nem tudom, hogy ez még mindig jellemző-e, bár azt hiszem igen, hogy a német szokott lenni a másik olyan közkedvelt opció amin az ember rágódik a tekintetben, hogy mi legyen az első nyelv, amit tanul. Megmondom őszintén értem ennek az okát, viszont nem értek vele teljesen egyet. Ugyanis most már régóta nem csak Európában gondolkozunk magyarként, akár munkaerőpiacról, akár külföldre költözésről legyen szó. Mivel a német elsősorban egy európai opció akárhogy is nézzük, és az angol nyelvet pedig a német ajkú országokban is tökéletesen megértik ezért számomra nem kérdés, hogy az angol előnyt élvez első nyelv tanulása szempontjából. Nyilván ha kifejezetten tudod, hogy Németországban szeretnél élni vagy ahhoz az országhoz van bármilyen -akár családi, vagy más lelki vagy megélhetési - vonatkozás miatt közöd, akkor az egy más kérdés, de ettől függetlenül az én véleményem, hogy az angol a nulladik lépés!

Angol után milyen nyelveket érdemes tanulni?

Valójában most, hogy gondolkodom a blogposzt címe simán lehetett volna az, hogy az angol után milyen nyelvet érdemes tanulni. Azonban most hogy feltettük a kérdést válaszoljuk is meg!

A spanyol az új angol

Nem véletlenül fogalmazok úgy, hogy a spanyol az új angol. Én úgy gondolom, ha célod az amerikai szuperkontinens, akkor a spanyollal nem fogsz mellélőni az egyszer biztos.

Spanyol nagyon keresett nyelv több USA-béli államban. Különösen Kaliforniát emelném ki, ahol a spanyol ajkú lakosság száma 15,57 millió volt a 2019-es statisztikai adatok alapján . Kaliforniát követi Texas 11,5 millió, majd Florida 5,66 millió spanyol ajkú lakossal.

Az nem kérdés, hogy a dél-amerikai és közép-amerikai országokban a fő beszélt nyelv a spanyol.

Nyilván ha Spanyolországban élnél, amit egyébként én abszolút támogatok, mert nagyon jó a tapasztalatom az országgal kapcsolatban, akkor nem kérdés, hogy tanulj spanyolt.

Kis személyes sztorit megint hozzáfűznék ehhez a bekezdéshez. 2000-ben léptem 9. osztályba és arról kellett döntenem, hogy mi legyen a második nyelv, amit tanulni szeretnék az angol mellett. Szüleim unszolására németet választottam, pedig a spanyolt tudnám most igazán használni és akkor is azt akartam választani. Azért persze még nem tettem le arról, hogy spanyolul jól megtanuljak. 

A német még mindig nagyon előkelő helyen van, ha nem akarsz messzire menni...

Bár az előző bekezdésnek nagyon olyan szaga volt, mintha a németet le akarnám hurrogni, de erről egyáltalán nincs szó. Sőt ebben a bekezdésben bizonyos embereket rá fogok beszélni arra, hogy tanuljanak németet.

Kiknek gondolom, hogy a német nyelv tanulása jó ötlet:

1. Akiknek családjuk vagy barátaik nagy része német származású, ezért van a nyelvvel egy erős kapcsolatuk,
2. Akik eldöntötték, hogy német nyelvterületen (Németország, Ausztria, Svájc német nyelvű részei) élnének,
3. Akik német tulajdonosi szerkezetű magyar cégnél tervezik karrierjüket hosszabb távon,
4. Akik turizmusban szeretnének dolgozni Európában. Amikor én hotelben dolgoztam Spanyolországban, rengeteg német turistával kellett kommunikálnom és akkor nagyon jól jött, hogy tanultam korábban németet,
5. Ha más kontinenseken dolgozol akár túristaként vagy más okból német anyanyelvű emberekkel, még akkor is hasznát veszed a nyelvnek,
6. Amennyiben filmes szakmában, például színészeten töröd a fejed, ha beszélsz németül, vagy tudsz német akcentussal angolul beszélni, az hihetetlen nagy plusz tud lenni szintén.

 A bekezdést elnézve már nem is olyan rossz az a német. 

Bárhol megtalál a FRANCIA

Európa tekintetében a némettel talán holtversenyben, világtekintetben pedig véleményem szerint a német előtt foglal helyet a francia a rangsorban.

Nézzük elsőként Európát! Nyilván a francia kultúra iránt érdeklődőknek, illetve Franciaországban letelepedni vágyóknak a nyelv tanulása nem kérdés. Svájc szerelmesei is érdekeltek lehetnek a nyelv tanulásában, hiszen mint tudjuk Svájcnak is vannak francia területei, úgymint Lausanne vagy Geneva. Európában maradva ne feledkezzünk el Belgiumról és Luxemburgról sem, ahol a lakosság több, mint 60%-a anyanyelvi szinten beszél franciául.

Az oka annak, hogy úgy gondolom bárhol megtalál a francia, mert nemcsak -mint azt az előbb olvashattátok- több európai országban, hanem a világ számos pontján is hivatalos nyelv. Először is ne feledkezzünk el a megannyi afrikai országról, ahol ez az egyik beszélt nyelv. Kanadában az angol után a francia a második fő nyelv és bizonyos kanadai városokban pedig első helyen áll. A Karib-térségben is (pl.: Haiti) bizonyos területeken ez a beszélt nyelv. Végül pedig ne feledkezzünk meg az Óceánia szerelmeseiről sem, azon belül is Új-Kaledónia, Francia Polinézia és Vanuatu szigetéről, ahol a francia a hivatalos nyelv.

A Volga zúgása töretlen

Bár annak az erának már jó régen vége, hogy kötelező lenne oroszul tanulni, de az kétségtelen továbbra is -és ez akkor is igy volt, amikor én érettségiztem-, hogy az orosz nyelvtudás piacképes. Mi sem erősíti ezt meg jobban annál, hogy az eduline egyik cikke szerint a HVG állásbörzén a munkáltatók 18%-a ezt a nyelvet várta el az állások betöltéséhez. De itt még nincs vége a történetnek.A turizmus és vendéglátásban dolgozók is igen nagy hasznát vehetik ennek a nyelvnek. Gondolok itt azokra a személyekre, akik elsősorban Törökországban, Tunéziában, Olaszországban vagy Görögországban helyezkednének el ilyen területen. Továbbá az orosz nyelvet beszélő közösségek a világ minden olyan pontján - Amerika, Nyugat-Európa- megtalálhatók, ahova általában a magyar ember költözni szokott. Természetesen a nyelv jelentőségét tovább emeli a tény, hogy Oroszország területe a legnagyobb a világon, valamint az orosz kultúra szépirodalmi műremekei is gyakran predesztinálják az olvasót a nyelv tanulására.

Mi a helyzet a skandináv nyelvekkel?

A skandináv nyelvtudás szintén sokszor szerepelt a munkaerőpiaci elvárások között, különösen gondolok itt az SSC-s álláshirdetésekre. Maradva a saját tapasztalataimnál a Kanári-szigeteken is igen jól tud jönni a skandináv nyelvtudás. Emlékszem, amikor hotelben dolgoztam a téli időszakban, rengeteg volt a skandináv vendég és voltak olyan hotelek ahol kifejezetten skandináv (elsősorban norvég és svéd ) turisták voltak és ott elvárás volt az, hogy folyékonyan beszéljen az ott dolgozó ezen nyelvek valamelyikén.

Az álláshirdetések és a turizmus elvárásai alapján mondanám, hogy a norvég, svéd valamint a dán nyelvek tanulása felé orientálódnék, azonban ha nagyon ragaszkodtok ahhoz, hogy egy nyelvet emeljek ki, akkor maradjatok velem legalább a következő bekezdés végéig.

Melyik skandináv nyelvet érdemes tanulni?

Akkor szólhat a dobpergés, mert ezennel kijelentem a nyertest, ami nem más, mint a SVÉD.

Lássuk miért ezt a nyelvet választanám a másik kettővel szemben, ha skandináv nyelvek tanulásán törném a fejem és persze nagyon muszáj választani.

Hozzáteszem utánaolvastam a szóban forgó nyelveket tanuló emberkék beszámolóinak és nem volt egyszerű választani a norvég és a svéd közül, mert valóban többen mondták, hogy a norvég egy jobb választás kezdésnek, ráadásul Norvégia egy gyönyörű ország, viszont ha mégis nagyon konklúziót akarok vonni különböző emberek beszámolói és az én tapasztalataim alapján, akkor nekem a személyes választásom a SVÉD lenne a következő okok miatt:

1. Egy kifejezetten skandináv nyelvekről szóló blog arról beszél, hogy a svéd nyelvet inkább megérti a dán és a norvég, mint a másik két nyelv valamelyikét a két másik kultúra. Ezzel jár egy pont a svédnek.

2. Egy skandináv nyelvek tanulásával kapcsolatos fórumon a nyelvtanulók kicsivel nagyobb része számolt csak be arról, hogy a norvég nyelvet volt könnyebb elkezdeni tanulni. Azonban számos tanuló szavazott a svéd nyelvre is az egyszerűség szempontjából.

3. Utazásaim és hotelmunkáim kapcsán legalább annyiszor volt dolgom svédekkel, mint norvégokkal, tehát a svéd egy nagyon keresett nyelv a turizmusban is.

4. Jó pár svéd származású zenész számait  (Ace of Base, Roxette,Abba, Avicii) számait hallgattam kicsiként, tiniként és fiatal felnőttként is. Lévén, hogy a zene számomra már születésemtől kezdve egy nagyon meghatározó dolog, ezért nem kérdés, hogy ennek van jelentősége a nyelvtanulás szempontjából is.

Nyilván persze mindenkinek a szíve joga mely skandináv nyelvet választja. :)

Beszéljünk az egzotikusabb nyelvekről

Bár sok esetben a skandináv nyelveket is az egzotikus nyelvek csoportjában szoktam látni, amikor nyelvtanulással kapcsolatos cikket olvasok, most mégis azzal zárom soraimat, hogy milyen egyéb egzotikus nyelvet érdemes megtanulni a NAGYBETŰS ÉLETBEN. 

Talán sokatok számára nem meglepetést okozva a távol-keleti vizekre fogok evezni, hiszen azon nyelvek elsajátítását szorgalmazza megannyi HR-es portál is.  Ma már az nem kérdés, hogy emberek a világban azért tanulják a kínai nyelvet, hogy a munkaerőpiacon egy előnyösebb helyzetbe jussanak. Mikor én diplomáztam ez azért még nem volt ilyen egyértelmű. A behaviour.hu magazin szintén megemlíti a japán és koreai nyelveket nem csak a manga képregények és a kultúra érdekessége miatt, hanem erőteljesen gazdasági és kereskedelmi szempontokat figyelembe véve.

Te mely nyelveket beszéled ezek közül? Melyeknek veszed óriási hasznát a nagybetűs életben? Van olyan nyelv ezek közül, amit szeretnél még megtanulni az életben? Melyiket és miért? Várom a válaszod kommentben!

Egy korábbi blogposztban összefoglaltam mely értékeinkből tudunk átadni más kultúráknak. Azonban most jöjjön az érem másik oldala. Ma nagyon őszintén arról fogok beszélni, hogy mely 5 tényező miatt hagytam el Magyarországot és döntöttem úgy, hogy hosszabb távon távol maradjak az országtól az egyébként jó pár pozitívum ellenére is.

1. Gyűlöletpolitika

A normál politizálás helyét átvette egy ideje a gyűlöletpolitika, melynek lényege, hogy egy adott vezető vagy hivatalnok lejáratása vagy ellehetetlenítése által történik a térnyerés. A gyűlöletpolika jelenléte tudományosan is alátámasztott és arról professzorok értekeznek esszéjükben. A sorosozás ennek egy közéleti iskolapéldája és kihangsúlyoznám, hogy a dolog lényege itt nem az, hogy Soros Györgyről például mit gondolok hanem az, hogy használjuk az agyunkat is, ha már a jóisten megáldott vele.

Tudjunk elvonatkoztatni szimpatizánsok, vagy karizmatikusnak és félelmetesnek tűnő vezérek véleményétől, cikkeitől  és a saját megítélésünkre és tudásunkra hallgassunk már ha azon gondolkozunk, hogy mi helyes és mi nem.  

A teljesség igénye nélkül gondolok itt a következőkre:

1. Próbáljunk meg a tényekre (szakirodalom, tényfeltáró riport illetve saját megítélés azok után, hogy hallottuk a közutálat tárgyát képező személyt is beszélni ) alapozni
2. Ha ezek után is vagy beigazolódik vagy van igazságtartalma annak, amit mondanak valakiről az emberek, az nem lesz megoldás, hogy pocskondiázzuk az adott személyt és családját. 

Bár a szóban benne van, hogy politika, viszont ez a jelenség nem csak a politikában található meg.

Sajnos helye van bizonyos csoportdinamikákban is akár munkahelyen, iskolában vagy más közösségekben. Mennyiszer találkozhatunk olyan problémákkal, hogy valakit kirekesztenek, mert más, vagy bármilyen mondvacsinált okból kifolyólag. Ilyen esetekben is nagyon sokszor egy véleményvezér megítélését vesszük alapul, ami megintcsak arról szól, hogy ahelyett, hogy végiggondolnánk sajátmagunk a történéseket beállunk egy olyan sorba, ami a sötétség miatt már sorként sem értelmezhető, inkább gondolkodni nem akaró emberek kupacaként.  A sötétségen kívül a további aggasztó végterméke ennek az ellenségyártó szellemnek, hogy a csoport tagjai azt gondolják ennek összeboronáló hatása lesz a csoportra nézve.  Nem azt mondom, hogy más országok embereitől ezt sosem tapasztaltam meg, de sok kultúrában - különösen az amerikai esetében - az ellenséggyártástól, mint térnyerési technikától normális esetben a közösségek sokkal inkább távol tartják magukat, persze ez nem azt jelenti, hogy ilyen nincs Amerikában. Azonban Magyarországon még normális esetben - munkahelyen vagy villamoson utazva- is találkoztam ezzel a problémával igen sokszor.

A netes bántalmazást is kiemelném itt, amiről részletesen ezen a linken foglalok állást, de annyit azért megemlítenék, hogy a megyszégyenítő kommentekkel Dunát lehet rekeszteni otthon. Amennyire a CYBERBULLYING trend otthon, annyira számíthat gáznak az ilyesmi az USA-ban, mert amerikaiak körében szinte kijelenthetem, hogy egyáltalán nem tapasztaltam meg az ilyesmit, de továbbmegyek számos más ország esetében sem. Amerikai Facebook csoportok esetében alapvetően ha az ember posztol valami számára fontosat, sokkal nagyobb támogatásban van része ellentétben sok magyar csoporttal, ahol az emberek szabály szerint ráugranak a másikra, ha valami szerintük hülyeséget kérdez például. Mindenképp úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben is tudnánk mit átvenni az amerikai kultúrától.

2. Dögöljön meg a szomszéd tehene is

Sajnos az előző pontban kifejtett és sokszor jellemző gyűlöletpolitikának és ellenséggyártásnak is egyik gyakori éltető eleme a dögöljön meg a szomszéd tehene is attitűd. 

Ez a jelenség sajnos nem csak szállóige, hanem azt testközelből tapasztaltam meg gyerekként és felnőttként is jó párszor. Ilyen események voltak például, amikor elértem valami sikert mondjuk iskolában és egy másik közkedvelt osztálytárs vagy akár közelibb személy nem és akkor nekem azért kellett szarul éreznem magam úgymond bajtársiasságból, mert neki az a dolog nem jött össze.  Ez éppenséggel általános iskola volt, de középiskoláról is be tudok számolni. Gimiben az egyik osztálykirándulásunkkor tanárunk a kirándulás közben kijelentette, hogy annak ára időközben nőtt, ami mint kiderült azért volt, mert a felesége állapota miatt kellett valami pénz. Én ott úgy döntöttem, hogy nem adom oda a különbözetet, amiért mindenféle empátia hiányos embernek ki voltam kiáltva, ami úgy gondolom méltatlan, de mégis az empátia hiányának hirdetése gyakori motorja a dögöljön meg a szomszéd tehene is jelenség létezésének.

Pár évvel ezelőtti munkahelyi példát is fel tudok itt hozni. Egy ismerősőmnek elintéztem, hogy egy külföldi városban együtt dolgozhassunk és ott is kitört a hiszti, hogy én többet kerestem mint ő. Ahelyett viszont, hogy erről nyíltan beszéltünk volna az elején már, volt egy olyan manővere ennek a kollégának, hogy először egy bagatel indokokra hivatkozva, mikor egyszerre dolgoztunk a borravaló nem fele-fele arányban lett elosztva általa és később derült ki, hogy valódi oka ennek az volt, mert hogy én már úgy is kerestem eleget, ő meg még semmit. Annyi viszont ennek a személynek a becsületére szolgáljon, hogy ezt nekem elmondta face to face, nem pedig további manővereket folytatott.

Természetesen minden országban és kultúrában az irigység kisebb nagyobb formában jelen lesz és alkalmasint saját magunkban is észre vehetünk ilyen érzéseket.  Az hülyeség, hogy irigy csak egy adott ember lehet és az az ember akkor mindenféle rossznak van titulálva. Úgy gondolom a reakciónk erre ami lényeges. Mi a reakciónk akkor ha magunkban fedezünk fel irigységet, mert ne adj isten ez bekövetkezhet, hiszen emberek vagyunk? Továbbá mi a reakciónk akkor ha a másik emberben fedezzük ezt fel? Említettem ugye az iskolát ebben a bekezdésben. Sajnos úgy gondolom, hogy a közoktatás sok esetben -még ha burkoltan is, de- gyakori melegágya a dögöljön meg a szomszéd tehene is gondolkodásmódnak a bajtársiasság nem megfelelő értelmezése miatt. A bajtársiasság az én és az értelmező kéziszótár értelmezése szerint az összefogásra utal és leginkább a csapattevékenységekben (seregben, sportban és egyéb csapatmunkákban) van jelentősége. Ha bajtársiasságról akarunk tanúbizonyságot tenni, akkor ennek úgy gondolom, hogy az eredménye egy olyan szituáció kell, hogy legyen, amiben legalábbis senki sem szenved többet, mint előtte. De attól a sikert elérő ember vagy gyermek nem lesz több, hogy minden figyelmével arra a résztvevőre fókuszál, akinek az az adott dolog nem sikerült és nem tudja megélni emiatt a nyereménnyel vagy sikerrel járó méltó büszkeséget.

Sokszor hétköznapi emberek számolnak be arról, hogy nem merik vagy akarják a teljes sikerüket megosztani a környezetükben élő emberekkel, mert nem akarnak keserűséget érzékelni a másik személytől. Nem kevés fórum is létrejött már ezzel a problémával kapcsolatosan.

3. Csak szerényen és némán, úgy érdemes...

A harmadik probléma amit észrevettem otthon, hogy ha valami méltó díjat nyer el vagy nagy elismerést kap az ember gyerekként az iskolában vagy felnőttként a munkában akkor valahogy az a sikk meg a bevett és egyben kicsit az elvárás is a személyel szemben, hogy a teljesítményéről nagyon szerényen és visszafogottan beszéljen. Sokszor lehet például olyat is hallani, hogy ő sem hiszi el, hogy sikerülhetett ez az egész, vagy például azt is, hogy ez csak egy díj, de még neki is van bőven mit tanulnia és mások is ugyanennyire megérdemelték volna ezt a győzelmet vagy elismerést. Ezek persze nem mondom, szép szavak, de nem mindig érzem őszintének őket és sokszor hat úgy mintha az illető csak nem akarna nagyképűnek tűnni mások előtt. Pedig büszkén viselni egy győzelmet -csak úgy mint a kudarcot- ugyanolyan nemes dolog és sokkal hitelesebb is mint az üres szerénykedés. És itt a hangsúly az üresen van, mert még egyszer mondom fontos, hogy az emberben legyen alázat, de egy nyeremény után annak büszkén viselése szerintem hitelesebb, mint a cukormázas szerénykedés. Adott személyhez köthető elismerés méltó ünneplése megintcsak egy olyan dolog, aminek az USA-ban inkább van kultúrája szerintem és ezt beépíteni a kultúránkba is - persze úgy, hogy az önazonos legyen -  véleményem szerint meggondolandó.

4. Alacsony toleranciaszint amikor szükség lenne rá, magas toleranciaszint, amikor nem kellene

A negyedik társadalmi jelenség, amiben úgy gondolom tudnánk fejlődni az az, hogy nehezen tudjuk felmérni azt, hogy adott helyzetben a toleranciának milyen szintje adekvát. Bizonyos helyzetekben nagyon alacsony toleranciaszintről tudunk tanúbizonyságot tenni és vannak olyan esetek, amikor meg sokkal többet tűrünk, mint kellene:

1. Például a szolgáltató szektorban vettem észre mind a szolgáltatást nyújtó és igénybevevő oldaláról az alacsony toleranciaszint problémáját. Azért ezt a példát hozom fel, mert én is vendéglátásban dolgozom egy ideje. Vendégként gyakran kevéssé vagyunk toleránsak azzal kapcsolatban, hogy a vendéglátásban dolgozó személy - különösen Magyarországon - szinte éhbérért dolgozik és ő is egy ember, akinek lehet rossz napja. Vendéglátásban dolgozóként pedig érdemes toleránsabbnak lenni olyan esetekben is, amikor valaki egy olyan problémát fogalmaz meg vagy nehezményez valamit, amivel nem értünk egyet. Nem kell mindig, hogy nekünk legyen igazunk. 

   Nem feltétlenül az számít itt, hogy kinek van igaza, hanem sokszor az, hogy ki tud toleránsabb lenni és ez nem a behódolást jelenti. Ebben amit az amerikaiktól tudunk tanulni az az, hogy ők az esetek nagy részében érzékeltetik ilyen esetben a vendéggel, hogy sajnálják a rossz tapasztalatot és legközelebb igyekeznek elkövetni amit lehet, hogy a negatív incidens ne foduljon elő.

2. A munka világa pedig egy tökéletes példa arra, amikor sokkal többet tudunk tűrni, mint amennyit véleményem szerint kellene. Köreimből is számos olyan példát tudok felhozni, hogy tovább marad a munkahelyen az illető vagy más munkákat is csináltatnak vele, mint ami a munkaköri leírásban benne van. Nem gondolom, hogy ezt a sajnos nagyon is jellemző problémát a munkavállaló tudná és neki kellene egyedül megoldani, viszont az már jó lépés ha nemet tudsz mondani olyan tevékenységekre vagy beszólásokra a munkahelyen, ami nem része a feladataidnak vagy hozzád nem méltó. Ha erre a munkáltató úgy reagál, hogy akkor meg akar válni tőled, akkor erre én azt szoktam mondani, hogy a munkahely is pótolható nem csak a munkavállaló ;) Amerikában is elő tud olyan fordulni, hogy úgymond kihasználják a jóságod, de viszont ha erre te nemet mondasz akár hevesebb érzelmeket is jobban kinyilvánítva, akkor ezt nem csak természetesebben veszik, de még utána egy jobb munkahelyi légkör is vár rád, mert látják, hogy veled nem lehet packázni. Az amerikai emberek sokszor ezért híresek úgymond a keménységükről és ünneplik is ezt filmeken keresztül, mert igazából ezt ebben az országban muszáj elsajátítani, ha könnyebben akarsz létezni. Kaliforniában legalábbis tuti, de az amerikai férjem szerint ez a szemlélet áthatja az egész országot. 

5. A pohár félig üres

Magyarországon közismert az a mondás, hogy a pohár inkább félig üres, mint félig teli, mely azt jelenti, hogy sokszor gondot tud okozni számunkra, hogy a dolgokra egy pozitívabb oldalról nézzünk. És most nem azt a bullshitet akarom hangoztatni, hogy képzeld el, hogy totál egészséges vagy, amikor mondjuk egy betegséggel küzdesz, mert az illúzió sem gondolom, hogy a megoldás lenne. Azonban az nem önmagunk illúzióba kergetése, hogy amikor egy nehézségen megyünk keresztül és emiatt frusztráltak vagyunk akkor kicsit megpróbálunk arra a sokminden jóra is gondolni - mert ilyen is kell, hogy legyen - ami szintén része az életünknek. Itt most különösen többes szám első személyben beszélek, mert én is a hasonló nézőponttal küzdő emberek táborát bővítem kicsit még most. Bár hozzáteszem ebben is például Amerika sokat segített számomra. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy az az I am always fine világnézet, amit általában ők képviselnek egészséges lenne. Viszont amióta itt élek sokszor olyan problémákkal küzdök, ami Magyarországon fel sem merült és ezáltal vagyok képes ma már őszintén mondani, hogy tényleg mindennél van rosszabb és jobb is, mely végülis zöld út a pohár mindig félig teli gondolkodásmód elsajátításához.

Jelenti mindez azt, hogy szerintem Magyarországon nem lehet boldogan élni?

Nyilván nem, viszont ez a blogposzt a második része a Magyarország vs Amerika sorozatomnak, és ebben a részben a hiányosságokra akartam felhívni a figyelmet. Az más kérdés, hogy ezek a hiányosságok éppen olyanok, melyek egyelőre még távol tartanak az országtól. Másik oldalon pedig a menekülés sem megoldás nyilván és már csak azért is mert így érzek ahogy leírtam, kötelességemnek érzem azt is, hogy - a saját tapasztalataimra is hivatkozva - kicsit elgondolkoztassam kultúránk tagjait mit lehetne szerintem másképp. Ezeket persze nem szakértőként, hanem pusztán egy emberként mondom.

Amit viszont még nagyon fontosnak tartok elmondani, hogy a legkevésbé sem szeretném és nem gondolom, hogy tisztünk lenne rossz színben feltüntetni vagy elítélni azokat az embereket, akik esetleg érintettek voltak vagy annak érzik magukat - beleértve kicsit magamat is - a fenti társadalmi jelenségek gerjesztését illetően. Talán ezt már említettem is, de akkor még egyszer kitérek rá, a lényeg az, hogy mi a reakciónk amennyiben a fenti vonásokat fedeznénk fel saját magunkban vagy embertársunkban. Hűnek maradva mai cikkemhez a tolerancia nem árt ha ezen reakciók egyike tud lenni.

Te mely társadalmi jelenségeket tapasztalod/tapasztaltad Magyarországon a fentiek közül? Mi a te sztorid ezzel kapcsolatban? Oszd meg velem kommentben! Van esetleg olyan társadalmi jelenség amit pluszban hozzátennél?

Bár az egyik korábbi blogposztomban eléggé felemeltem Amerikát, most mindezt Magyarországgal tenném meg. A lent megosztott véleménynek nem az a célja, hogy egy olyan általános igazságot fogalmazzon meg, ami szentírás, hanem ezek az én személyes meglátásaim, amit ezúton a személyes blogom keretein belül osztok meg és én igaznak vélem őket azok után, hogy már három éve az USA-ban élek. Hozzátenném, hogy az USA-n belül Kaliforniában élek, amire sokszor -magyarok is -egy külön országként tekintenek úgymond mind kultúrális, mind egyéb társadalmi vagy jogszabályi szempontokat figyelembe véve. Azt is kiemelném, hogy a lentebb írt dolgokra nem úgy gondolok, hogy az feltétlenül hiányzik Amerikából, viszont én ezeket Magyarországon jobban megtapasztaltam sokkal és jelentőséggel bírnak számomra.

A bevezetőm után, pedig akkor bele is kezdenék azon szerintem fontos emberi és kultúrális értékek taglalásába, melyek tapasztalatom alapján magyarként jellemző ránk és amikkel úgy érzem nem árt tisztában lennünk, ha magyarként külföldi élettel és sikerrel kapcsolatos céljaink vannak. Ezt azért is mondom, mert nekem külföldi életet megtapasztalt személyként szent meggyőződésem, hogy amikor arról hozunk döntést akármilyen kultúra vagy ország lakosaként, hogy hova tartunk -különösen ha az egy másik ország -akkor valahol érdemes ott kezdeni, hogy honnan jövünk. Nyilván a lent megfogalmazott értékek azért is lehetnek fontosak számomra, mert Magyarországon nőttem fel, és simán elképzelhető, ha az USA-ban töltöm tinédzser és felnőttkorom egy részét is, akkor most ezt a blogposztot ilyen formában nem írom meg. Dehát nem így történt, úgyhogy akkor mondom is a magamét :)

1. Őszinte támogatás egy idegentől

Felcseperedő tinédzserként sok nehézségen mentem keresztül mind családi, mind iskolai környezetben. Sokszor volt olyan, hogy beszélgetni támadt kedvem egy idegennel, akár séta közben leülve, vagy a buszon. Ami óriási, hogy szintén sokszor kaptam őszinte támogatást ettől az idegentől, aki egyébként mindenféle érdek, félelem vagy tartózkodás nélkül beszélgetett velem akár egy órán át dolgokról. Rengetegszer volt olyan is tizenévesen -még a feltöltőkártyás mobiltelefon korszakában -, hogy lemerült a telefonom, hívnom kellett valakit és szinte azt mondom 10 emberből kb. 7 odaadta volna a telefonját, hogy el tudjam érni az adott személyt. Ezzel szemben Kaliforniában amikor egyszer hasonló helyzetbe kerültem  senki, de senki nem nyútjott segítséget és akkor emlékszem borzasztóan hálás voltam azért, hogy ezzel kapcsolatban sokkal jobb tapasztalatom volt Magyarországon. Megintcsak kiemelném, hogy Kalifornáról beszélek, amivel kapcsolatban többször hallottam akár magyaroktól is, de még ott élő amerikaiktól is hogy más államokban inkább segítőkészek az emberek.

2. Mély barátságok, erősebb szociális hálók

A baráti társaságok és a hasonló szociális értékeket valló közösségek tekintetében egy nagyobb mélységet vélek felfedezni Magyarország esetében. A bizonyíték erre a következő tapasztalataim:

• Magyarországon tényleg van olyan baráti társaságom, ahol nagyon mély dolgokról tudunk beszélni és tudjuk egymást támogatni úgy, hogy egymás lelki világát és személyiségét is ismerjük, és azt őszintén szeretjük. A bizalom is igen erős közöttünk még akkor is ha volt olyan eset, hogy azt nem érdemeltük volna meg egymástól.
• A mélyebb kapcsolatokon nyúgvó szociális hálókat pedig annyiban erősíteném meg, hogy én például mióta elkezdtem ezt a blogot és olvasom a reakciókat azt érzem, hogy akik akár hasonlóan gondolják a dolgokat, mint én vagy csak elindít bennük valamit az, amit mondok, ezt valahogy jobban megnyílva és mélyebb érdeklődéssel -mindenféle sallang nélkül- osztják meg velem. Ehhez képest amikor amerikai - nemcsak kaliforniai - akár online közösségekhez csatlakozom, sokkal kevésbé tapasztalom ezt a mély kapcsolódást a tagok között. Továbbá olyan érzésem is van mintha a csoporton vagy egy adott online közösségen belüli kommunikáció sokkal inkább egy előre megtervezett forgatókönyv alapján menne végbe.

3. Tanulni akarás igénye, magas szaktudás

Bizonyára hallottátok és tapasztaltátok is, hogy ha tanulni akarásról van szó a magyar ember igen elszánt tud lenni. Egyrészt ma már a diplomaszerzés egy alapvető dolog a társadalmunkban, ehhez képest az amerikaikak körében például azt vettem észre, hogy a pénz felhalmozásának igénye talán erősebb ehhez képest. Úgyhogy plusz pont a magyaroknak, mert maga a pénzszerzés persze a magyarok vagy bárki számára nagy jelentőséggel bír továbbá nyilván a tapasztalat elengedhetetlen. Azonban a tény, hogy általában a magyar emberben megvan az az alapvető elvárás saját magával szemben, hogy a pénzszerzés és karrier építés céljából az esetek nagyon magas %-ban elvégez egy szakiskolát, főiskolát vagy egy egyetemet az az én megítélésem szerint mindenképp egy érték. Számos magyart ismerünk, akik a tudományban óriási sikert értek el.

Tudom, talán most sokatokban felmerül az is, hogy ok hogy vannak lángelmék meg hogy tanulás fontos, de mennyi magyar emberről hallani, akinek három diplomája van és szobalány vagy benzinkutas az Oszták Alpokban. Erre az tudom mondani, hogy nem érdemes ennyire sarkosan nézni a dolgokat, mert egyik oldalon igen, lehet, hogy most még nem a szakmájával kapcsolatos vagy az igényeinek megfelelő munkát végez az illető, de az élet természetes formájában szakaszokból épül fel, akárcsak egy külföldi vagy hazai szerencsepróbálás szakmai vagy megélhetés téren. Tehát az, hogy valaki adott életszakaszban szobalány, az nem jelenti azt, hogy egy későbbi életszakaszban nem fogja tudni a diplomáját valamilyen módon használni vagy hogy nem fog komolyabb sikereket elérni azon a területen ahol szeretne, ami simán lehet a szobalányság, ha az adott személyt ez éppenséggel kielégíti.

Amit még ebben a bekezdésben kiemelnék, hogy bár lehet szídni a magyar oktatási rendszert, de azt elvenni nem lehet tőle, hogy a szakmákat igen nagy alapossággal igyekeznek a tanárok átadni.  Az elméleti oktatás és a lexikális tudás elvárása legalábbis szinte mindenhol ott van, és úgy gondolom, hogy ezek fontos elemei a tanulásnak még akkor is, ha sokszor a gyakorlat tűnik a lényegesebbnek. És itt megjegyezném azt is, hogy a nem diplomát igénylő szakmák és végzettségek esetében pedig erőteljesen megjelenik a gyakorlatorientáció. Gondolok most itt arra, ha valaki például sportedzőnek, szakácsnak, idegenvezetőnek vagy sminkesnek tanul. Ehhez képest amikor én Amerikában készültem a csoportos fitnesz edzői vizsgámra ott a tanuláshoz mindössze egy e-learning felület és egy tankönyv ált rendelkezésre, majd menj át a tényleg nem egyszerű feleletválasztós vizsgán. Azonban Magyarországon volt gyakorlat, előadás, hospitálni is kellett és a vizsgán aki tanult az szép eredménnyel átment.

4. Találékonyság

A magyar a jég hátán is, halljuk látjuk ezt számtalanszor, mely következik véleményem szerintem - az országban és úgy tapasztalom, hogy a világban is elterjedt - azon megítélésből, hogy a magyar találékonyság nem ismer határokat. Itt fel tudnék hozni megannyi példát, ami külföldi szerencsepróbálásról vagy utazásról szól.

• Ismerünk híres hegymászó magyarokat, amihez kellett találékonyság
• Halottunk olyan magyarokról akik végigbiciklizték a világot és napi 1000 Ft-ból éltek, amihez igencsak kellett találékonyság
• Akárhova megyünk a világban és egy külföldivel beszélünk arról, hogy Magyarországról jöttünk az esetek 80%-ban biztos hallani fogjuk, hogy az a külföldi ismer egy magyart, vagy esetleg a családjában van magyar. Amerikában legalábbis én hallok erről szüntelen. Ahhoz hogy bárhova a világba eljussunk és ott talpon maradjunk megintcsak szükséges a találékonyság

5. Alaposság 

Talán a harmadik pontban megfogalmazott értékből is adódik a magyar emberek általános alapossága mind munka, mind tanulás téren. Még az egymás közti kommunikáció esetében is érzékelhető, hogy a magyar emberre jellemző egyfajta bőbeszédűség, tehát mindent elmond és elmagyaráz a lehető legtöbb aspektusból, ami ugyancsak adódik az alaposság igényéből. Ezt a jellemvonást például én is magaménak tudhatom.  A magyar magyaráz szokták volt mondani :) Ennek lehet idegesítő oldala is persze, amikor már valaki túl hosszan mond dolgokat, viszont a jó oldala azon jellemvonások összesége, amelyekről az első két pontban is beszélek, tehát lévén, hogy a magyar ember sok esetben nem egy két szóval tudja le a dolgokat, ezért mély beszélgetések tudnak születni, mely azért úgy veszem észre kimondva kimondatlanul igénye az amerikainak is :)

Ezzel össze is foglaltam milyen jellemvonásokat találok értékesnek általában a magyar emberekben, amikkel érdemes tisztában lennünk. Kíváncsi vagyok te hogy látod ezt? Hasonló értékeket vélsz te is felfedezni vagy találkoztál más pozitív vonásokkal? Éltél Amerikában, vagy Amerikában élsz? Te milyen magyar emberekre gyakran jellemző vonások esetében gondolod azt, hogy ebből lenne mit átadni az amerikai kultúrának?

Bár utólag bánkódni vagy azon tanakodni, hogy mi lett volna ha, felesleges, szokták mondani az okosok. Én erről azt gondolom, hogy attól függ, mert ha a bánkódás eredménye az, hogy én ezt a blogposztot írom most, akkor már mindjárt jobban megérte a dolog, mert emberek tanulni tudnak belőle.

Mivel imádok a külföldi életről beszélni és azt megélni is, ezért a kérdést kétfelé szedem. Egyrészt arról beszélek majd, hogy miket kezdenék már el akár a 20-as éveim elején csinálni külföldi élet szempontból, majd miket kezdenék korábban el önmegvalósítás/siker/karrier szempontból. A diskurzust az utóbbival fogom kezdeni :)

Önmegvalósítás/Karrier

1. Több szakmában is dolgozni, ami még érdekel

 Azt már huszonéveim első felében is éreztem, hogy én nem az az ember leszek aki egy dologgal szeretne foglalkozni az életében, viszont utólag úgy értékelem, hogy sokáig csak bennem volt ez a gondolat, de nem kezdtem azzal tényleg behatóan foglalkozni, hogy mi lenne az a több dolog vagy akár azokat bátrabban kipróbálni is. Azonban annyi mentségemre szóljon, hogy amik érdekeltek azok elsősorban olyan szakmák voltak, melyekhez tanulás is kell, ami megmagyarázza a hosszabb várakozást talán. 

Mégis én azt mondom neked, hogy ha van olyan munka, amit már huszonévesen érzed, hogy kipróbálnál, és nagy tanulás sem kell hozzá, akkor mindenképp javaslom, hogy tégy egy próbát, ha ezt megteheted, mert ha már 30-as éveid közepén vagy, akkor a priorítások változhatnak.

2. Több szakmát is tanulni, ami még érdekel

 Az előző bekezdésben utaltam arra, hogy sokféle -tanulást igénylő - foglalkozás gondolata járt a fejemben, amikkel igazából úgy értékelem kicsit későn kezdtem el a tettek mezejére lépni. Az első másik szakma - a közgazdászon kivül - az a csoportos fitnesz oktatói képesítés volt és ennek 26 és fél évesen kezdtem neki. És igen, nekikezdtem, de majdnem 28 voltam mire elmentem az OKJ-s vizsgára belőle és 30 voltam mire először ebben dolgoztam huzamosabb ideig. A pszichológia Bsc egy másik olyan terület volt, amin éveken át hezitáltam, hogy tanuljam, ne tanuljam és utólag úgy értékelem, hogy kellett volna, mert egyrészt ilyen témáról írok, másrészt akkor meg lett volna a lehetőség, hogy egyszerűbben és sokkal kisebb költség mellett ezt megtegyem. Nem azt mondom, hogy ez a hajó elment már, de akkor ennek jobban volt aktualitása, mint ebben a pillanatban például.

Mi a tanulság ebből, ha most huszonéves vagy? Ha van egy terület ami már akár egy éve érdekel téged és az egészbe mondjuk 3 évet kell beletenni, akkor lehet megéri azt kitanulni ahelyett, hogy még egy évet agyalsz rajta.

3. Profi fellépő show táncosnak kitanulni magam és járni vele a világot

 Ha már a tanulásról beszéltünk az előbb, ne feledkezzünk meg egy területről, ami 29 évesen kezdett el igazán érdekelni ez pedig a showtánc/rúdtánc volt.  Egy pár évig világot járó showtáncos akartam lenni.

Az teljesen rendben volt, hogy 29 évesen kezdtem el ezzel a dologgal foglalkozni, mert egyrészt előtte olyan szinten nem foglalkoztatott, másrészt pedig ennek a munkának vannak veszélyei, melyet késő huszonéveimben sokkal bölcsebben tudtam kezelni. Azonban, amire fekete pontot adnék itt úgymond, hogy amikor elkezdtem ezt a munkát, azon hezitáltam hónapokon át, hogy de jó lenne Dél-Amerikába és Egyiptomba elmenni show tánc fajtákat (úgymint hastánc, salsa vagy samba) megtanulni, hogy azt beépítsem a repeártoáromba a rúdtánc mellé, viszont ezek megintcsak gondolatok maradtak.

Az talán mentségemre szolgáljon, hogy nem éreztem akkor még, hogy készen állok arra, hogy távoli helyekre akár több hónapra is kimenjek, viszont akkor jobban bennem volt ennek az íze, mint momentán.

Bár utóbbi érzés még változhat.

4. Külföldön kezdeni a modellkedést

 A modellkedés már tizenéves koromban is vonzott nagyon, azonban azt nem éreztem egy jó időszaknak arra, hogy ebben a szakmában kipróbáljam magam már csak azért sem mert túlsúllyal is küzdöttem. 27 évesen a modelltéma viszont erőteljesen lángra kapott ismételten és akkor nagyon elszánt is voltam.

Elmentem magyar ügynökségekhez és dolgoztam együtt egy két fotóssal és tervezővel is divatbemutatókon. Azonban jó magyar ügynökség nem akart velem dolgozni, mely akadályozta azt, hogy munka szintjén is a modellszakma keresetem legyen egy ideig. Mondhatnánk azt, hogy én mindent megpróbáltam ebben a kérdésben, viszont az az igazság, hogy nem. Ugyanis úgy gondolom, hogy ezt a területet külföldön kellett volna továbbgondolni és nem Magyarországon, melynek egyebek mellett oka az is, hogy Magyarország véleményem szerint inkább kiszolgáló nemzetként van jelen a modellpiacon, ami azt jelenti, hogy olyan modellekkel fognak jó ügynökségek komolyan együttműködni, akik -már elnézést a szerencsétlen megfogalmazásként, de ez az igazság - szinte garantáltan eladhatóak a külföldi piacokon. Magyarán ebben a történetben inkább külföld diktál, mely alá is támasztja miért tettem bele ezt a pontot a mai posztomba.  

Külföldi élet

5. Bejárni a világot miközben hosztelekben lakom, hogy pénzt spóroljak

Az érzés és a tapasztalat, hogy minél több országba vagy szigetre elmenjek még mindig magára várat, holott már a harmincas éveimet taposom. Nem gondolom, hogy utazni bármikor késő lenne, viszont ezt minél pénzspórolósabban - más embereket is megismerve - megtenni leginkább hosztelekben lakva lehet eddigi tapasztalatom szerint. Hozzáteszem a couchsurfing valahol sosem hozott lázba, ezért arról nem tudok nyilatkozni. Hosztelben laktam és egész jó tapasztalatom volt vele, de emlékeimben még mindig ott vannak azok az álmatlan éjszakák is, amit valaki végighorkolt és emiatt ideges voltam, mert nem tudtam aludni. Arról nem is beszélve, hogy a tisztaságmániám virágkorát éli a huszonéveimhez képest. És igen, arra akarok most kilyukadni, hogy voltak olyan dolgok, amit huszonévesen meg sem éreztem, viszont már 33 évesen hatalmas ügyet csináltam belőle. Ebből kifolyólag én úgy érzem, hogy a hosztelkedés és a költségvetést erősen kímélő utazgatás szimplábban megy az ember huszonéveiben, bár nyilván ez hozzáállás kérdése is. Csak míg huszonévesen nem kell hozzáállást szabályozni a dolog érdekében, addig a harmincas években már ez sokkal inkább valószínű. 

De hozzáteszem én találkoztam olyan negyvenes éveiben lévő emberrel, aki évekig lakott hosztelben és imádta. Konkrétan a párom volt az illető egy évig. :)

6. Külföldre menni és ott dolgozni, tanulni huzamosabb ideig

Ez a pont kicsit kapcsolódik az előzőhöz, mert ugye arról szól, hogy utazgatsz, bejárod a világot, de mindezt pénzt spórolva teszed. Nyilván az egyik bevált útja a pénz spórolásnak, hogy utazásaid közben pénzt is tudsz keresni, különösen ha tanulmányok céljából mész ki külföldre, aminek mindenképp lesz költségvonzata akkor is, ha nem kell tandíjat fizetni. Én úgy gondolom, hogy ha kifejezetten tanulás céljából mész ki egy országba és nem teremtettél vagy nagy valószínűséggel fogsz teremteni olyan egzisztenciát a harmincas éveidre, ami lokációfüggetlen, akkor érdemes a külföldi tanulás és közben munkavégzés tapasztalatát már huszonéveidben megélni ha vannak már akkor ilyen aspirációid.

Én ma már ezt a lépést csak akkor tenném meg, ha egy olyan online vállalkozásom lenne ami szinte biztosan pénzt hoz minden hónapban. 

7. Szerencsét próbálni Amerikában

Az utolsó pont nem véletlenül maradt utoljára, mert talán ez az a kérdés, ami legjobban foglalkoztat. Ami nem más, hogy nem volt-e túl késő mire úgy döntöttem, hogy meglátogatom Amerikát. A válaszom erre az, hogy ha ez csak egy látogatás lett volna vagy egy olyan letelepedéssel való próbálkozás, ami kevesebb önfeláldozással jár, akkor úgy gondolom, nem volt túl késő. Viszont a helyzet az, hogy a zöld kártyára való várakozás miatt már három éve igen röghöz kötötten élek, mely károkat okozott. A károk pedig sokkal erőteljesebben érzékelhetőek az idő múlásával és sokszor merül fel a gondolat bennem, ha csak két évvel lennék fiatalabb már az rengeteget jelentene, mert egy éve érzem nagyon erőteljesen, hogy az idő sajnos megy és nagyon nagyon nem mindegy, hogyan töltöd el. Számomra a röghöz kötöttség és a szabadság hiánya olyan problémák, melyek nehezen engedik, hogy minőségben és fontos megtapasztalásokkal töltsem el az időt. Utóbbinak az igénye egyre erőteljesebb, ahogy megy az idő. Éppen ezért ha tudod, hogy Amerikában szeretnéd kipróbálni magad már huszonévesen, akkor kezd el ennek a lehetőségét minél előbb megteremteni, mert rugalmasságra nem kicsit lesz szükség, hacsak nem alakulnak nagyon szerencsésen a dolgaid. A rugalmasság meg mint tudjuk húsz évesen egyszerűbben megy :)

Feltétlenül kor kérdése lenne ez az egész?

Mielőtt bárki megijedne vagy felhárodna, hogy miért gondolom úgy, hogy a rugalmasság kor kérdése csak, annak a személynek azt mondanám, hogy nem gondolom, hogy a rugalmasság pusztán kor kérdése lenne. Tapasztalatom szerint a rugalmasságot befolyásolja a kor, de véleményem szerint az merőben személyiség és hozzáállás függvénye is.

Szakemberek szintén említik a személyiséget mint a rugalmasság fő alkotóelemét, viszont azt is kihangsúlyozzák, hogy a személyiségnek van egy gerince -ami nehezen változik -és vannak változó elemei is. Ebből kiindúlva a rugalmasság és minden amiről a cikkemben beszéltem fenntartható később is és nincs feltétlenül kőbe vésve, hogy a fenti pontokat huszonévesen kell megtenni.

Kovács Tünde, HR területen tevékenykedő vezető továbbképző, a személyiség rugalmasságával foglalkozó blogbejegyzésében arról számol be, hogy a nyitottság, a megújulásra való képesség és az empátia szintén rendkívül fontos alkotóelemek, melyek erősen hozzáállással kapcsolatos értékek, mintsem feltétlenül kortól függő tulajdonságok.

Te hogyan látod a rugalmasság kérdését? Rugalmasabb voltál huszonévesen bizonyos kérdésekben? Voltak olyan dolgok, amiket jó, hogy huszonévesen tettél meg? Voltak olyan lépések, amiket jó lett volna, ha korábban teszel meg? Végül pedig voltak olyan tapasztalatok, amiket kifejezetten jó, hogy később éltél meg, mert huszonévesen korai lett volna? Kérlek ne habozz, oszd meg gondolataid kommentben!

Egy korábbi cikkben beszéltem arról, hogy miért gondolom a Kanári-szigeteket egy jó opciónak, ha egy európai ember külföldön új életet akar kezdeni. Annak ellenére, hogy minden pozitívumot továbbra is fenntartok mégis most kiemelnék három dolgot, amelyek hiánya miatt én 2017-ben - 31 évesen - amellett döntöttem, hogy egy jó időre biztosan otthagyom Gran Canariát. Hozzáteszem - és ezt az utolsó bekezdésben majd ki is fejtem - nyilván a hiányosságot itt most tegyük idézőjelbe, hiszen a tény, hogy akkor otthagytam a szigetet nagyban betudható volt akkori életszakaszaszomnak is.

1. IZGALMAK

Nem tudom, hogy közületek -akik olvassátok ezt a posztot - élt-e már bárki Gran Canarián. Azonban én annyit biztosan tudok mondani, hogy szigeten töltött időm kezdete izgalmakkal volt teli három okból is.

1. Nagyon más volt a hely, ahhoz képest, mint amit előtte megszoktam. Amennyiben elolvassátok az eddigi külföldi kalandjaimról szóló cikket, láthatjátok hogy a Kanári előtt én inkább Ausztria-Németország vonzáskörzetében tartózkodtam. Nyilván megtapasztalni az óceáni életet ezek után egy szigeten, mely ráadásul általam korábban még nem tapasztalt, szemet gyönyörködtető partvilággal rendelkezik, egy igen eufórikus érzés volt.
2. A hely nem csak azért volt izgalmas, mert más volt, hanem mert olyan adottságokkal rendelkezett -óceán, mindig nyár van - amit én mindig is elképzeltem lakhelyem tulajdonságaiként.
3. Olyan érzésem volt a hellyel kapcsolatban, hogy itt azzal fogok tudni foglalkozni, ami engem tényleg boldoggá tesz, mert egyrészt maga a hely szabad szellemű, másrészt pedig olyan emberek vettek már az elején körül, akiket úgy éreztem érdekelte, hogy mit tudok adni a világnak.

Miért említem a fentiek ellenére az izgalmat egy hiányosságként? 

Az izgalmak hiányával való szembesülés egyrészt -ahogy erre már az elején kitértem - adódott akkori élet helyzetemből, hiszen a munkám és a párkapcsolatom - köszönhetően a lakhatási nehézségeknek is- monotonná vált egy idő után.  A másik dolog, amit szintén észrevettem az a helyek homogénsága amiről a következő pontban beszélek. A harmadik dolog pedig, ami ugyancsak hozzátartozik nálam egyrészt az izgalmak megéléséhez másrészt pedig az élet részének tartom, az a harmadik pontja lesz a mai posztomnak. Végül pedig hiába tetszik alapvetően a látványa valaminek ha eljutsz egy telítődési ponthoz egy adott idő után és már nagyon újat nem tapasztalsz az adott hellyel kapcsolatban.

Hozzáteszem, akkoriban egy olyan életszakaszomban voltam, amikor az új által megélt izgalmak egyértelműen lázban tartottak.

2. VÁLTOZATOSSÁG

A változatoság hiányára már fél év után figyelmes lettem, aminek fő fő oka a már előző bekezdésben említett homogén helyszínek voltak. Na most annyit itt kiemelnék persze, hogy én elsősorban a sziget déli és délnyugati részén tartózkodtam, mely mint tudjuk vagy nem tudjuk alapvetően a nyaraló bázisa Gran Canariának. Ezt azért is mondom mert a sziget éjszaki és középső része teljesen más élményeket fog nyújtani számodra, mint a déli része, tehát ennyiben ott van a változatosság.

Azonban azt is lényegesnek tartom kihangsúlyozni, hogy hiába teljesen más a sziget éjszaki vagy középső része, ha azokon a részeken én nem élnék, csak maximum évente 2-3 szor odalátogatnék. Innentől kezdve az a térség számít, ahol az adott évben az időm legnagyobb részét töltöm, ami inkább a nyaralóközpontja volt Gran Canariának, mint például Puerto de Mogan, Playal del Inglés, Playa del Cura, Puerto Rico vagy Maspalomas. Amennyiben csak a szóban forgó pontjait nézem a szigetnek, akkor valóban elmondható volt akkoriban - bár lehet azóta volt változás - hogy alapvetően kikapcsolódás, étkezés vagy egyáltalán az idő bármilyen céljából való eltöltésére nagyon hasonló típusú helyszínek álltak rendelkezésre. 

Ez alatt egészen pontosan azt értem, hogy teljesen hasonló éttermek voltak a legtöbb parton. Ez elsősorban vonatkozik az ízekre, mely nemcsak egyoldalú volt, de sokszor úgy éreztem, hogy az éttermek nem friss ételeket szolgálnak fel, eltekintve egy-két kivételtől persze.

Az étkezésem azért sem volt változatos valószínűleg, mert ahogy ezt már másik Kanáriról szóló cikkemben is meséltem, kisbuszban éltem, tehát nem tudtam főzni és valahogy mindig ugyanazokat az ételeket vettem, de nem tagadom, hogy ebben biztos volt lustaság is :)

A hotelek -amelyekben dolgoztam is -szintén hasonlóak voltak mind a konyhájuk, mind pedig az általuk nyújtott élmények tekintetében és a szórakozóhelyekben sem volt igazán plusz, mert kb. arról szólt az összes, hogy tánc, pia és részegedjünk le.

Egy idő után azon kaptam magam amiről az utolsó pontban beszélek majd.

3. FEJLŐDÉS

Az előző két pontban leírt hiányosságok nagyban generálták azt a problémát, amire most fogok kitérni, mely a fejlődés hiánya.

Alapvetően a szellemi és ezzel nagyban összefüggő személyíségbeli fejlődésnek számomra 4 alappillére van:

1. Színvonalas oktatás
2. Felemelő hobbik, helyek és kikapcsolódási lehetőségek
3. Inspiráló emberek, közösség akikből barát is lehet
4. Meg tudom-e itt valósítani az elképzeléseimet 

A fenti 4 dolog közül én olyan 1.5-re gondoltam akkor részben azt, hogy teljesülni tudott volna. Tegyük hozzá, hogy én nem Las Palmasban éltem például, mert akkor elképzelhető, hogy teljesen mást gondoltam volna. Ugyanis a színvonalas oktatás és az inspiráló közösség, ott jobban meg lett volna talán -az alapján, amit hallok másoktól-, viszont a másik két pillér még mindig problémás lett volna számomra. Figyelembe véve azt, hogy én a sziget déli részén mozogtam, melyek inkább turistaközpontnak tekinthetők, ezért a helyzet ott már egészen más, mint Las Palmasban. Én akkoriban úgy éreztem, hogy talán a 4. pillér, ami teljesen működni tudna, viszont a 4. pillérnek valahol motorja a 3. véleményem szerint, amit csak részben találtam meg a szigeten. 

Azt hozzá kell tegyem, hogy erősen bennem volt az utazásvágy és hogy az USA-ba látogassak, ami nyilván rányomta a bélyegét arra, hogy állóvízként éljem meg a Kanárit egy bizonyos idő eltelte után.

Hogyan látom most ezt az egészet?

Ahogyan erre már az előzőekben is utaltam a fent összefoglalt három problémám a Kanárival nagyban volt betudható akkori gondolkodásomnak, melynek motorja a következő három dolog volt

1. Szeretnék az USA-ba ellátogatni

2. Szeretném modell és tánc területén jobban megmutatni magam, és a showbusiness területet megtapasztalni nagyban

3. Rengeteg hely van, ahol még nem jártam

Magyarán megtapasztalni akartam dolgokat, nem feltétlenül letelepedni egy helyen, ahol bizonyos vállalkozással kapcsolatos ötleteimet tudnám megvalósítani.

Most már más a helyzet,mert köszönhetően Amerikának is, de erről majd külön értekezni fogok, sokkal jobban tudom mivel szeretnék foglalkozni, mi az ami való nekem és mi az ami nem. Ennek margójára már úgy gondolom, hogy a Kanári nem egy rossz célpont letelepedés szempontjából.

Jelenti ez azt, hogy most rögtön visszamennék? Nem, ennek is megvannak az okai, hogy miért.

Jelenti ez azt, hogy később vissza fogok menni?  Erre momentán nem tudom a választ.

Ennyi lett volna az összefoglalóm arról, hogy miért hagytam ott Gran Canariát 2017-ben. Ha bármi kérdésetek felmerül a Kanári szigetekkel, Gran Canáriával vagy általánosságban külföldi élettel és költözéssel kapcsolatban, akkor kérlek ne kiméljetek és jelezzétek kommentben.

A mai posztomban arról beszélek, hogy én hogyan tudtam az életemet egy olyan munkahelyen ideig óráig jobbá tenni, ahova maga a pokol volt bejárni. Nem vagyok pszichológus, viszont számos személyes tapasztalattal rendelkezem a témában, amit szeretnék veletek megosztani, mert tudom, hogyha én olvastam volna valakinek a beszámolóját, aki hasonló helyzetben volt, mint én anno, akkor azzal egy egész új világ nyílt volna meg számomra.

Több országban és azon belül is több munkahelyen dolgoztam már, azonban egy-két kivételtől eltekintve egy jelenséggel szinte mindig találkoztam, ami a következő:

LESZNEK OLYAN KOLLÉGÁK, AKIK TUDNAK SEGGFEJEK IS LENNI!

A tudnak seggfejek is lenni alatt nem azt értem, hogy ők rossz emberek lennének, hanem azt, hogy hangulatuktól függően például tud kellemetlen fellépésük lenni,  aminek a célja legtöbb esetben a feszültség levezetése valakin. Mivel én egy olyan személy vagyok, - és feltételezem ezzel nem vagyok egyedül - aki érzékenyen reagál a környezetében lévő impulzusokra és az iGAZszágtalan helyzetekre pedig meg impulzívan is, ezért számomra ultra nehéz létezni egy olyan munkakörnyezetben, ahol nehezen jövök ki bizonyos munkatársakkal. A nehézség akkor is fennáll, ha mondjuk jó pár kollégával jó a viszony, de ott van az az 1-2, akikkel kín egy légtérben lenni.

Mi lehet a kollégákkal való nehézségek problémaforrása egy érzékenyebb ember számára?

Mint korábban írtam én egy átlaghoz képest lelkisebb személy vagyok meglátásom szerint és számomra a legnehezebb munkahelyek azok voltak, ahol a környezetben olyan emberek voltak, akik nagyon más természetűek, mint én. A más alatt azt értem, hogy nem csináltak a legkevésbé sem ügyet abból, hogy más kollégák mit gondolnak róluk, csak végezték a munkájukat és nem volt lelkizés. Volt olyan köztük, aki mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül átgázolt a másik emberen. Azok a munkatársak, akik meg esetleg érzékenyebbek voltak ők pedig a túl kedves és megértő kollégán vezették le a stresszt. És igen ez a személy én voltam/vagyok sokszor,mely abból is adódik, hogy számomra az fontos-talán túl fontos is-, hogy milyen a környezetemmel a viszony. Továbbá valamiért azt a nevelést kaptam, hogy fontos kijönni a többiekkel, viszont az nem lett kiemelve, hogy néha be kell mutatni bizonyos embereknek, hogy a helyzet javuljon. 

És akkor itt rá is térnék arra, hogy mi az a két dolog, ami számomra működött olyan munkahelyeken, ahol olyan kollégák voltak, akikkel szép szóval a javulás nem ment.

Egy leszel közülök vagy továbbállsz!

Fotó: Pixabay, Tumisu

Az egy leszel közülük azt ne úgy értsd, hogy megváltozol, mint személy, mert ezt a nagy áldozatot nem gondolom, hogy pusztán egy munkahelyért kellene megtenni. Azonban amint látod, hogy a dinamika egy adott munkahelyen hogyan néz ki, úgy - személytől függően - hetek vagy hónapok elteltével már el tudsz sajátítani egy olyan reakciót, amellyel a nehéz helyzeteket sokkal jobban tudod kezelni.

Egy példával élnék ismét, mert abból tanulhatunk! Nekem a legelső munkahelyemen a dinamika úgy nézett ki, hogy következetes vezetés, ahol mindenki tudta, hogy mi a dolga még csak csírájában sem volt. A helyen belül a közvetlen főnököm -pénzügyi kisvezető - kinevezése például az erősebb kutya csinálja alapon történt, hiszen tudom, hogy a hölgy a mérleget és eredménykimutatást még akkor sem ismerte volna meg, ha az arcul csapja. Talán ebből adódóan is volt a lányban egy bizonytalanság, melyre tekintettel szerette volna annak a látszatát még jobban fenntartani, hogy ő egy pénzügyi vezető a cégnél, aki alatt a beosztottak vannak és ő mondja meg, hogy merre van az arra. Valamilyen okból kifolyólag engem nem szeretett, talán azért sem -de ez csak egy elmélet persze- mert érezte, hogy én tanultam azokat a dolgokat, amit ő pénzügyi vezetőként még nem látott illetve az antipátia abból is adódhatott, hogy -mint mondtam volt - én is tudok vehemensen reagálni bizonyos helyzetekre, mert az érzelmeim elvisznek, viszont ahelyett hogy a főnök ezzel a tulajdonságommal megértőbb lett volna, -mert meggyőződésem, hogy tekintettel kell lenni a másik személyére hierarchiától függetlenül - amilyen helyzetben csak lehetett próbált ellehetetleníteni. Minden hibát, amit valaha ejtettem a pénzügyi területen való alkalmatlanságom egy plusz bizonyítékának fogta fel, melyet nem is félt megjegyezni akkor, amikor többen voltunk persze egy tárgyalóteremben, mert a face to face kontakt az nem volt pálya. Természetesen a pénzügyi csoportban dolgozó másik két leány meg adta alá a lovat, vélhetően azért is, mert ezáltal úgy gondolták, hogy ők legalább békén lesznek hagyva. Hozzáteszem azok az emberek akik nem a pénzügyi csoportban voltak a cégen belül, szintén nehezen tudtak ezzel a lánnyal egy légtérben élni, aki túl azon, hogy tudott kellemetlen stílusa lenni még hangosan zenét is hallgatott nem foglalkozva azzal, hogy ez lehet, hogy mást zavart. Mikor már fél éve ezen a helyen voltam és tudtam egy hónap múlva továbbállok észrevettem, hogy három útja van annak, hogy ez a hely elviselhető legyen, melyek a következők:

1. Olyanná válsz, mint ez a lány, ami nem volt opció

2. Úgy teszel, mintha behódolnál már az elején ennek a lánynak, amellyel egy jó kapcsolatba kerülsz vele, tehát békén hagy, viszont ehhez kemény nyelvcsapásokra lesz szükség, amely szintén idegen tőlem.

3. Egyszerűen tudomásul veszed, hogy maga a hely sem következetes egy csomó eljárást illetően, a vezetés és a munkafolyamat nem úgy működik, ahogy kellene, ezért ahelyett, hogy az alaptalan kritikát internalizálnád, inkább immunissá válsz arra, hogy mit gondolnak mások és beveszed a leszarom tablettát. Akár el is jöhetsz, vagy ha abban a helyzetben vagy, hogy a cégben kb. mindenki azt csinál, amit akar, mert rendezetlenség van, akkor te is elkezded azt csinálni amit akarsz. Én történetesen áttelepültem a titkárságra, amikor -valaki szabin volt abban a csoportban - és teljesen nekik dolgoztam. Úgy tettem mintha a pénzügyi vezető lány nem is létezne. Abban az esetben, ha ennél szabályozottabb a környezet és a munkakör tartalma is, ezt nem lehet megtenni és én ebben a helyzetben más munkahelyet néznék, mert ha nem a 2. opcióba tartozol akkor nagyon nehéz az együttműködés egy olyan főnökkel, mint ez a lány volt. Az egyik legnehezebb főnök volt ő számomra az elmúlt évtizedben. 

Az esetemen úgy látható az egy vagy közülük vagy továbbálsz történet, hogy amíg én nem álltam ténylegesen tovább, addig én is eggyé váltam közülük, mert bevettem a végén a leszarom tablettát, ami sok ott dolgozó és a munkájukban tényleg nagyon jó kolléga hozzáállása volt, mert nem lehetett máshogy ott lenni. Ez érzékeny emberként nem egyszerű, de az idő és a kiábrándultság ezt meghozta nálam is. Én egyébként azt is szeretném kiemelni, hogy ez persze nem egy ideális állapot és nekem nem kevés olyan munkahelyem is volt, amelyet az érzékeny és egyben lelkes önmagamként tudtam élvezni. Éppen ezért érdemes egy ilyen rendezetlen ámde számodra toxikus munkahelyről továbbálni hosszú távon mindenképp, mert ugye kinyírni nem érdemes azért magunkat.

Neked is volt hasonló tapasztalatod mint nekem? Te hogyan oldottad meg, ha megoldottad? Kommentben írd meg, hogy mi a tapasztalatod az ilyen helyzetekkel!

Az előző rész tartalmából

 A legutóbbi posztom volt a Kalandom a Kanárin blogsorozat első része, ahol a kezdetekről és a nehézségekről való felállásról beszéltem. Bár nehézségekről ebben a posztban is lesz szó, de igazából itt már inkább a Happy End jön illetve arról is beszélek, hogy miért volt a Kanári összességében számomra egy könnyű hely más országokhoz vagy városokhoz viszonyítva. Úgyhogy akkor ezennel bele is kezdenék a Kalandom a Kanárin blogsorozat II. részébe.

Álmaim állásai

Az utolsó írásom úgy ért véget, hogy beszámoltam egy átmeneti időszakról, amikor is egy -a Volverhez képest -jóval csendesebb hosztelben önkénteskedtem. Ezen idő alatt az egyik nap megpillantottam az egyik Gran Canariával kapcsolatos facebook csoportban egy olyan álláslehetőséget, miszerint fitnesz animátort kerestek részmunkaidőben Playa Del Cura-ra, mely egy Puerto De Mogan-hoz közeli part a szigeten. Rögtön éreztem a kémiát ezzel a pozicióval, hiszen számomra egy munkahely valahol egy párkapcsolat is.

Ebben az esetben szerelem volt első látásra, mely tovább erősödött akkor, amikor magát az állást óriási örömömre megkaptam és a hotelt első munkanapom előtt lecsekkoltam. A munkakör úgy nézett ki, hogy heti 5-ször kellett egy hotelben reggel 9 és délután 1 között mozgás órákat tartani, mely tartalmazott viziaerobikot, jógapiláteszt, fitneszt, stretchinget, táncot és hegyi sétát. A kollégák szuperek voltak, a vendégekkel pedig sikerült nagyon jó kapcsolatot kialakítani, ahogy ez a lenti képen is látható.

A Playa Del Cura-n található hotelen kivül sikerült jóga és pilátesz tréneri lehetőséget kapnom egy fitnesz teremben is, ami ugyancsak Playa Del Cura-n volt, úgyhogy az egy nagyon jó időszak volt számomra.  Arról nem is beszélve, hogy a személyi asszisztensi munkát annak a német ingatlanos emberkének, akiről az előző blogposztban beszéltem, továbbra is tudtam folytatni. 

Álmaim egy kisbuszból

Bár álmaim állásait a magaménak tudhattam, azonban tényleges álmaimat egy kisbuszban aludtam ezen idő alatt. Hogyan jutottam el erre a pontra?

Körülbelül egy héttel az állás elnyerése után már eljöttünk a hosztelből az akkori párommal és egy hónapig kint aludtunk a szabad ég alatt Puerto De Mogan különböző pontjain. Tudom most páran meghökkentetek, de jóval kellemesebb volt a dolog annál mint gondoljátok. Először is a szabad ég alatt aludni Puerto De Mogan-ban közel sem olyan, mint Budapesten vagy egy másik nagyobb európai városban. Puerto De Mogan akkoriban -ezt azért mondom, mert több, mint 4 éve nem jártam ott - az egyik legcsendesebb és legbiztonságosabb hely volt, ahol valaha voltam addig.

Egy hónapot követően viszont az akkori párom az egyik munkaadójától tudott szerválni egy kisbuszt, ahol tökéletesen tudtunk aludni. És igen...Közel fél évet a kisbuszban aludtunk. A zuhanyzást a hotelben egyszerűen meg tudtam oldani, az étkezés pedig eleinte nyers összetevőkből lett megoldva, aminek hatására sikerült fittebbé is válni.

Magyarországi látogatás és Hotelváltás

Az előzőekben ismertetett hotelmunkát 2016. decemberében kezdtem és mivel édesapám gyengélkedett kissé, ezért 2017. áprilisában hazalátogattam 3 hétre, ami azzal is járt, hogy a hotelt ahol éppen dolgoztam ott kellett hagynom. Mivel lehetőséget kaptam dolgozni magasabb bérért egy másik hotelben 2017. májusától, ezért visszamentem 3 héttel később a Kanárira. Az állás ugyanúgy hotel animátorságról szólt, viszont itt már csak két mozgásórát tartottam a héten és a munkakör maradék része olyan tevékenységekből tevődött össze, mint vendéggel való kapcsolattartás és vélemények begyűjtése a Tripadvisorra, esti programok szervezése és heti két prezentáció tartása Gran Canaria szigetéről az éppen akkor érkező vendégeknek. Mivel megannyi változatos tennivaló szinesítette munkakörömet, ezért a magyarországi látogatást követően megkapott hotel állást is nagyon szerettem.

Mi tett pontot a bő egy éves Kalandra a Kanárin?

Bár csodás munkahelyem volt a Kanárin, mégis 2017. júliusában kicsit utazni akartam és haza is vágytam egy időre. Hiányzott úgymond a kontinentális életem, aminek része volt Magyaroszág és Ausztria is korábban. Próbáltam fitnesz animátori állást is kapni egy osztrák hotelben, de az sajnos nem jött össze. Ráadásul a párkapcsolatom is a végefelé közeledett és már nem akartam kisbuszban élni, úgyhogy végül eljöttem és 6 hónapra Magyarországra költöztem, majd utána mentem Amerikába.

Itt részletesebben olvashatsz utazásaimról kronológikus sorrendben.

Mi volt a Kanáriban számomra könnyű és élvezetes?

Annak ellenére, hogy ezt sokszor akkoriban nem úgy éltem meg, Gran Canaria esetében mégis mindig az fog eszembe jutni, hogy könnyed és élvezetes. Miért mondom ezt? Hét dolgot emelnék ki válasz gyanánt:

1. Szinte ingyen konkrétan az óceánpart mellett élhettem
2. Fél évet követően álmaim munkáját végezhettem
3. A helyiek a legkevésbé sem csináltak ügyet abból, hogy nem beszéltem a spanyolt, pedig simán csinálhattak volna ügyet belőle
4. Nekem az egyik vágyam most is, hogy mozgást oktathassak óceán vagy tengerpari környezetben és itt tudtam ezt a leggyorsabban elkezdeni ráadásul az ott látottak alapján azt is gondolom, ha valaha egy mozgástudiót akarnék ott létrehozni, jóval egyszerűbb dolgom lenne ott, mint ahol most élek elsősorban targeting (emberek elérése) szempontjából
5. EU-s tagként úgy gondolom Spanyolországba költözés nem egy egetrengető dolog, hiszen nincsen bevándorlási bonyodalom
6. Az időjárás szerintem Európán belül ezen a szigeten a legjobb, különösen ha valaki nem akar megfagyni télen és hőgutát kapni a nyáron. Nem mondom, hogy nem tud itt is egyszer-kétszer nagyon meleg lenni, de jellemzően az éghajlat kiváló itt
7. Végül pedig amit nem hagyhatok le a listáról az az, hogy a stressz -akár általánosságban, akár munkahelyi környezetről beszélünk - számomra ezen a szigeten volt a legkevésbé tapasztalható. (Nyilván ez függ attól is, hogy milyen közösségről beszélünk, de általánosságban a tapasztalatom alapján mégis azt tudom mondani, hogy ez egy jó hely, ha szeretnél minél stresszmentesebb életet, ami azért valljuk be, hogy nem árt.)

Csak, hogy az érem másik oldalát is lássuk az egyedüli nehézség ezen a szigeten számomra az apartman vadászat volt, mondjuk én azt nem is nagyon erőltettem később, de ez azoknak is problémát szokott jelenteni, akik kb. éjjel nappal apartmant keresnek. Azonban előbb utóbb azért találsz itt lakást, mert minden ottani ismerősömnek ez sikerült szintén, de nem volt a dolog egy sétagalopp, az biztos.

Számodra mi volt eddig a legjobb vagy legegyszerűbb hely ahol valaha éltél és miért? El tudnád képzelni, hogy a Kanári-szigetek valamelyikén élj? Oszd meg veled gondolataidat kommentben!

Ebben a posztban szeretnék nektek beszámolni a Kanári szigeteken megélt kalandjaimról, mely magában foglalja azt is, hogy egy évet ott -konkrétan Gran Canarián - is éltem.

Kezdődjön hát a móka akkor!

Hogyan jutottam ki?

Kijutásom körülményeit -akárcsak a legtöbb élethelyzetem esetében - érdekesnek nevezném mindenképp, hiszen Spanyolországba költözésem oka 2016-ban az volt, hogy végül nem szántam rá magam arra az amerikai útra, melyre a repülőjegyet egyébként már megvettem. Mivel akkor voltam 30 éves, amely a korhatára volt annak, hogy egy számomra bakancslistás - hotel animátori - munkára a hotelanimation.hu-n jelentkezhettem, ezért ezt meg is tettem és kaptam is egy hotel animátori állást a Gran Canarián, amely tulajdonképpen az egyik fő szigete a Kanári-szigeteknek Tenerifén kivül. Hozzátenném, hogy egyébként nem feltétlenül 30 év ennek a munkának a korhatára, azonban a hotelanimation.hu preferálta a 30 éves a korhatárt elsősorban - feltételezem én - a megrendelői miatt.

Tehát miután megkaptam az állást fel is ültem a repülőre és 5 órával később meg is érkeztem a szigetre.

Életem első hotel animátori munkája

Mikor a kisbusz letett a hotel előtt Playa del Inglésen -mely Gran Canaria egyik legpopulárisabb nyaralóközpontja - akkor megmondom őszintén megszeppentem, mert valamiért arra számítottam, hogy talán valaki várni fog rám ott. Ehhez képest az animátori csapat vezetője aznap nem is volt ott, és a másik csapat animátor leánya mutatta meg végül a szállást és mutatott be 1-2 csapattagnak. Az első pillanatok hazudnék ha azt mondanám, hogy nyugtatóak voltak. Az első este csak úgymond résztvevője voltam a gyermekek részére tartott esti minidiszkónak, viszont következő nap már ha jól emlékszem én tartottam stretching órát a vendégeknek, melyet egyébként rettentően élveztem. A hotelbe rendszeresen látogatott két magyar srác, akik búvárkodással kapcsolatos eseményeket adtak el a vendégeknek és nagyon közvetlenek is voltak. Az egyikük mikor látta mennyire élveztem a reggeli stretching órák tartását meg is említette, hogy ezzel kéne a szigeten egyedül foglalkoznom. Abban a pillanatban libabőrös is lettem :)

Eddig volt a jó része a munkának, most meg jöjjön a kellemetlen része, ami kb. minden más volt. A minden más az pedig a főnökkel volt kapcsolatos, mert sajnos egy számomra nagyon nem jó főnököt kaptam. Nem azt mondom, hogy senki nem tudna azzal a lánnyal együttdolgozni, akivel nekem kellett, de nekem sajnos sehogy sem ment, mert egy olyan személyisége volt, amivel az én személyiségem nem tudott összepasszolni semmilyen körülmények között. Egyrészt nem fogok hazudni én is egy érzékenyebb típus vagyok, aki nem szereti lenyelni az igazságtalan helyzeteket és erre tudok impulzívan reagálni, a másik pedig, hogy a leányzónak is egy -szerintem -szükségtelenül stresszes, követelőző és lecseszős stílusa volt ahhoz képest, hogy betanítást szinte egyáltalán nem kaptam a munkával kapcsolatosan. Ennek eredményeként nagyon nem jöttünk ki, el kellett jönnöm és mai napig úgy gondolom, hogy ennek így kellett lennie. Ami viszont a nehéz része volt a történetnek, hogy 10 nap után ott voltam munka és lakás nélkül. Az egyedüli -egyébként nagyon hasznos - dolog, amit magaménak tudhattam az a kilépési dokumentum volt, mely tartalmazott egy címet, amely végül hozzásegített a NIE szám megkapásához, mely a hosszú távú élethez Spanyolországban elengedhetetlen.

Hogyan álltam fel az első kudarc után?

Mikor 10 nap után azon kaptam magam, hogy ott voltam munka nélkül, az érzés ami elfogott - talán meglepő módon - inkább volt megkönnyebbülés, mint kétségbeesés. Ugyanis érthető okokból azt éreztem, hogy nekem a Kalandom a Kanárin most kezdődik el. Miután a hotelt otthagytam három napig még Playa Del Inglésen szálltam meg egy apartmanházban, aminek volt egy kis medencéje is. Végül mivel elkezdett fogyni a pénzem, ezért egy olcsóbb szálláslehetőséget kellett néznem, s végül a választásom egy hosztelre esett Puerto De Mogan területén. Playa del Inglésről egy röpke két órás buszút vezetett Puerto De Mogan-ba, mely köszönhető volt annak, hogy egy lassú járatra ültem fel. De az utazás minden percét élveztem. Mikor 40 percre voltam Puerto De Mogantól, akkor hirtelen a buszból gyönyörű óceánpartokra lettem figyelmes. Az érzés, hogy ilyen gyönyörű helyen leszek, amit még eddig sosem láttam, felbecsülhetetlen volt. A 10 napos hotelmunka és a tény, hogy volt még két felszolgálós állás Playa del Inglésen, melyre végül nem vettek fel, már mind történelem volt és tán el is feledkeztem róluk. Éreztem, hogy ezen a ponton valami jó dolognak kell történnie. 

VOLVER

Közel két órás út után a busz letett Puerto De Moganban, melynek a látványa felülmúlhatatlan volt, akárcsak az alábbi képen.

 Fotó: FrodeCJ, Pixabay

A hosztelt nem volt egyszerű megtalálni, mert nem a parton volt, hanem fel kellett menni lépcsőkön, de végül sikerült azt meglelni és a cókmókom felcipelésében is kaptam támogatást. A hosztel belseje teljesen tükrözte Puerto De Mogan feelingjét. Egyszerre volt a hely hippis, de mégis rendezett és szép. Az ott dolgozók fiatal önkéntesek voltak, akik pár hétre jöttek a hosztelbe heti 3 műszakban dolgozni, hogy úgy tölthessenek el időt egy óceánparti környezetben, hogy ne kelljen a lakhatásért fizetni. 

Namost hiába volt a hosztelben egy éjszaka 17 euró, a sokszor 17 euró így is összeadódik, ezért egy két éjszaka után elkezdtem körülnézni Puerto De Moganban és a közeli partokon is, hogy van-e esetleg valami hotelmunka. 

Sajnos hotelmunkát nem találtam, viszont az egyik hosztelben dolgozó önkéntes sráccal volt egy diskurzusunk arról, hogy én végeztem anno Magyarországon svédmasszőr tanfolyamot, mely végülis megadja a lehetőséget ahhoz, hogy megpróbáljak tengerparti masszázssal egy kis cash-t összegyűjteni. Az ötlet eléggé izgalomba hozott ahhoz, hogy másnap már ott maszíroztam is a parton és sikerült is kb. 40 eurót összehozni, ami akárhogy is nézzük több mint két éjszaka ára. Egy hetes maszírozgatás után azon kaptam magam, hogy a pénz amit ebből a témából össze tudok hozni félre is tehető lenne, ha a hosztelben elvállalnék három műszaknyi önkéntes munkát, ezért hát így tettem és egyik pillanatról a másikra már önkéntes voltam abban a hosztelben, ahol pár órája még csak vendég. 

Az önkéntes hosztelmunkát május legvégén kezdtem és szeptember első felében jöttem el végleg a Volver hosztelből. Megannyi emlék és nehézség is kísérte ezt a munkát, amelyről ha gondoljátok egy másik blogposztban beszámolok. Kommentben írjatok, ha szeretnétek bővebben hallani a hosztelmunkás tapasztalataimról.

Annyit azért mindenképp megemlítek, hogy ezt a témát melegen hagyjam, hogy egy sráccal összejöttem innen, akivel egy évig együtt is voltunk, ami a szép oldala volt mindenképp a hoszteles történetnek. Továbbá még amit kiemelnék, hogy ez a munka akármennyire is alapvetően jófejek emberekkel volt tele, de mégis azzal jár együtt, hogy 24 órában együtt élsz a munkatársaiddal és ez valakinek való, valakinek meg nem. De egy jó tapasztalat volt mindenképp! 

Ami még egy szintén felbecsülhetetlenül jó oldala volt a hosztelnek, hogy egy ott önkénteskedő lány bemutatott engem egy környékbeli ingatlanokat kiadó német férfinak, aki személyi asszisztenst keresett. Végül együtt tudtunk dolgozni az illetővel pénzügyi aszisztensi munkakörben, mely egy pár száz eurót hozott is a konyhára.

Átmeneti időszak

A Volver Hosztelben töltött idő után hála istennek a pénzügyi aszisztensi munkám megmaradt, viszont hely megintcsak nem volt, ahol aludni tudtam volna, ezért végül egy másik hosztelben kaptam önkéntes munkát. Ez a másik hosztel sok tényező tekintetében az ellentéte volt a tengerpartinak. Nem voltak partik a hosztelben, sem péntek esti bulik vagy közös kiruccanások, viszont csend és nyugalom volt, amit nagyon szerettem. Egy ideig minden jól ment, viszont itt is kijöttek a sok emberrel való együttlakás nehézségei különösen úgy, hogy párom is volt. Mivel megkaptam életem legjobb állását egy két hónappal később, ezért ezt a hosztelt is otthagytam és egy újfajta élet kezdődött, mely talán ijesztőnek fog tűnni, de imádtam szinte minden percét. 

Erről viszont -csak, hogy az élvezeteket fokozzam - a következő blogposztomban fogok beszélni, úgyhogy kövesd a masokkozott.blog.hu-t, ha szeretnél a folytatásról értesülni.