Így költözz Németországba 2021-ben

Németország régóta egy központi desztináció magyarok számára és ennek gyakori oka

  • a kisebb távolság más országokhoz képest
  • a nyugat-európai megélhetési színvonal
  • a jobb szociális és oktatási lehetőségek
  • német nyelv popularitása Európában
  • a német nyelv már meglévő ismerete
  • fejlett egészségügyi rendszer illetve egészségügyi szolgáltatásokhoz való olcsóbb hozzáférés

Bármi is a te okod, de azzal nem árt tisztában lenni, hogyan néz ki egy kiköltözési folyamat Németországba 2021-ben. Ehhez nézzük meg melyek a legfontosabb pontok, amikkel foglalkozni érdemes.

 

Tanuld a nyelvet előre

Itt két esetet tudok elképzelni:

  1. Vagy már tanultál német nyelvet, esetleg nyelvvizsgád is van belőle és még mindig él a tudás. Ilyenkor csak szinten kell tartani amit már tanultál esetleg ráerősiteni egy nyelvtanárral.
  2. Ha tanultad is a nyelvet, már régen volt és kb nem emlékszel semmire. Ebben az esetben az Osztrák Intézet vagy a Goethe Institut rendelkezik prominens kurzusokkal, melyek közül sok egyben felkészít a nyelvvizsgára is. 

Amennyiben autodidakta módon szeretnél tanulni akár spórolási szempontok miatt is akkor a következő nyelvkönyvek valamelyikének vásárlását javaslom fontolóra venni:

Dr Babári Ernő és Babári Ernőné német könyve

Horváthné Lovas Márta- Társalgási könyv (alap, közép és felsőfok)

Maklári Tamás - Német nyelvtani ABC gyakorlatokkal

Informálódj tematikus csoportokban

Egy szinte kihagyhatatlan lépés ha hosszú távra szeretnél kiköltözni egy országba, hogy kommunikálj emberekkel, akik már megtették ezt a lépést. Gondolok itt arra, hogy Facebook a barátod, mert ott tudsz rákeresni olyan csoportokra, mint például Németországi Magyarok, Magyarok Berlinben és társai. Ezen csoportokhoz csatlakozva kommunikálni tudsz az ottlévő emberekkel. Én a magam részéről sokszor használtam ki ezt a lehetőséget és elégedett voltam az esetek legnagyobb részében.

Németországi munkavállalás

Nyilván ahhoz, hogy eldöntsd milyen munkát válassz három dologgal nem árt tisztában lenni:

1. Bár lehet sokan a második kritériummal kezdenék, de véleményem szerint az első és legfontosabb kritérium hogy mivel szeretnél foglalkozni, illetve milyen munkatapasztalattal rendelkezel.

2. Második kérdés, hogy milyen németországi álláslehetőségek vannak?

3. Valamint hogy mennyi pénz kell Németországba egy fontos kérdés annak kigondolásában, hogy mivel foglalkozz ott.

Mennyi pénz kell Németországba

 A németországi magyarok weboldalának 2020-ban is frissített cikke részletesen összefoglalja milyen költségekre kell felkészülni. Ez alapján az mondható el, hogy a 2020-as év végi adatok szerint Münchenben volt a legmagasabb a lakbér és Heilbronn, Wiesbaden valamint Berlin viszonylag alacsonyabb bérleti díjakkal rendelkezik egy m2-re számolva.  A wohnungsboerse.net egy kifejezetten német lakások bérletével és adás-vételével foglalkozó oldal, mely szerint ha átlagot akarunk vonni a német lakbérekből akkor egy 30 négyzetméteres lakás esetén 11,41 és egy 100 m2-es lakás esetén pedig 9,15 euró/m2-el kellene számolni. Az alapár tehát ez alapján átlagosan 350 és 915 euró között kéne, hogy legyen, viszont itt nincsen semmilyen járulékos költség (rezsi+TV adó) sem számolva, mely kb átlagosan 350 euróval még megemeli az alapárat. Münchent azért soroltam -egyebek mellett - a legdrágább városok közé, mert ott 18 euróval is kell számolni egy m2-re, ha valaki lakást bérel a németországi magyarok weboldala szerint. Nem szabad elfelejteni, hogy a lakás kivételekor általában kauciót (plusz két havi Kaltmieten-alaplakbér) is le kell tenni az adott hónapra vonatkozó lakbéren felül.

Az élelmiszerárakat figyelembe véve én havi 100 euróból kijöttem, de tény, hogy az én esetem különleges lehetett, mert sokszor ugyanazt eszem sokáig. A Németországi magyarok Facebook csoport tagjai, melyet az imént említettem arról számolt be, hogy átlagosan 200-300 euróval kell számolni ételbevásárlás szempontjából. Mivel ebben a csoportban régóta Németországban élő magyarok vannak, ezért mindenképp érdemes ott is érdeklődni illetve az ő mércéjükkel nézni a költségeket, ha valaki ténylegesen hosszú távra ki akar költözni.

Az energiaárak egy személy esetében éves szinten 330-400 eurót, két személyes háztartásban pedig elérik az évi 700-820 eurót is. Kábel internet bekötése átlagosan 20 és 50 euró között mozog a mobilinternet havi díja pedig kb 10-15 euró.

Az utazási költségek városonként változóak. A tömegközlekedés havi ára 66 és 91 euró között mozog, 1 liter benzin ára kb 1,4 euró.

Tehát ha mindent összeszámolunk havonta áltagosan egy személy legalább 1250 euróból fog tudni kijönni, két személy pedig minimum 1650 euróból. Amennyiben költözésről van szó - és ez a cikk ugye arról szól - három havi lakbérrel kell rendelkezni, ami az előbb ismertetett költségeket átlagosan 1000 euróval emeli, tehát ez alapján azt mondhatjuk, hogy az indulásnál 1250 euró 2250 euróra nő, az 1650 euró pedig 2650-re.

Tehát ha a cél hosszú távú kiköltözés, akkor egy főre 2250 euróval mindenképp számolj, nyilván ez családoknál egy nagyobb összeget fog jelenteni. A fent hivatkozott németországi magyarok csoport két tagja is arról számolt be, hogy ők egy négyszemélyes család étkeztetésére minimum 700 eurót költenek. Tehát akkor dúrván azt mondhatjuk, ha egy 4 gyermekes család szeretne kiköltözni mindennel együtt egy 3000 euróval legalább kell számolni és ebben ami benne van az csak egy havi étkezés és járulékos lakhatási költségek valamint a három havi alapára a lakbérnek. Tehát négyszemélyes családnál ez a 3000 euró hónap végére elmegy, ha nem egy biztos munkalehetőséggel történik a kiköltözés. Két személy esetében ez az egy hónapra vonatkozó kezdőtöke 2500-2600 euró, egy személyre vonatkozóan, pedig ahogy írtam 2250 euró. 

Lakásbérlés lehetőségei

Ezek után, hogy tisztában vagyunk a lakbér árakkal már nincs más hátra, mint azzal tisztába kerülni, hogy hol lehet lakást bérelni. Mielőtt német lakásbérlő oldalakat megemlítenék két lehetőségre felhívnám a figyelmet.

1. Amikor csatlakozol német-magyar Facebook csoportokhoz nézd meg a legújabb posztokat, hátha valaki lakótársat keres vagy lakást ad ki.

2. AIRBNB-n vannak hosszabb távon kivehető szobák és lakások is. Nyilván költségmegfontolások miatt az AIRBNB-t nem feltétlenül ajánlom hosszú távon, de ha más nincs elindulásnak jó opció.

3.Három weboldalt találtam, melyen keresztül bérleményeket lehet találni: Az iamexpat.de egy jónak tűnő lehetőség angolul beszélő delikvenseknek. A wohnung-jetzt.de és az immobilienscout24.de pedig további opciók akkor ha német nyelven egy kicsit is értesz.

Egészségügyi szolgáltatások

Az egészségügyi ellátás tekintetében amennyiben rövid távú -turistaként, átmeneti kiküldött munkavállalóként- tartózkodásról van szó, az európai betegbiztosítási kártya használata javaslott, amit Magyarországon lehet kiváltani, amennyiben az ember biztosított.

Hosszú távú kinti élet esetében viszont be kell nyújtani a betegbiztosításra való igényt egy bizonyos S1 nyomtatványon keresztül. Ez németországi lakcím esetében különösen fontos. Bővebb információ itt található az S1 nyomtatvánnyal kapcsolatban. Az fontos még, hogy ezt a nyomtatványt az illető származási országa szerinti egészségbiztosítási pénztár állítja ki.

Miben más 2021

A 2020-ban kezdődő pandémia erősen meghatározza a kiköltözési lehetőségeket és sok esetben akadályokat állítva. Most 2021 április van és némi javulás talán van március óta, azonban még mindig az egyik valaha legrosszabb pandémiás helyzet tapasztalható Magyarországon. 

Németországban is igen elkeserítő a helyzet, akárcsak Magyarország esetében, azonban az oltások alkalmazása miatt a helyzet decemberhez képest mindenképp javult. Mivel Németország Magyarországot magas kockázatúnak sorolja, ezért a Németországba való utazás előtt 48 órán belül rendelkezni kell egy negatív teszteredménnyel és karantén kötelezettség is van az érkezést követően. Kiutazási tilalom nincs Németországból, üzletek zárva tartanak ott is kivéve a benzinkutakat, élelmiszerboltokat, gyógyszertárakat és drogériákat. Turisztikai jellegű szállásolás nem üzemel. 

Tehát figyelembe véve a 2021-es pandémiás helyzetet én azt javaslom, hogy akkor készülj egy Németországi költözésre, amennyiben a lakhely biztosítottnak látszik, mivel a turisztikai elszállásolás hiánya miatt a lakhely hiánya igen komoly problémákat fog generálni.

Vlogok, melyeket ajánlok figyelmedbe

Szeretném kihangsúlyozni, hogy én rövidebb távon tartózkodtam Németországban és alap dolgokkal vagyok csak tisztába. Ebből adódóan is szeretnék a figyelmetekbe ajánlani egy pár Youtube csatornát, melyet Németországban élő magyar indított, elég nagy sikere van és én is szoktam nézni ezen Youtuberek videóit. A következő csatornákról beszélek: 

1. Valentin Torma fitnesz edző Youtuberként osztja meg hasznos tapasztalatait a nagyérdeművel.

2. Evi Kruchio Németországban él párjával, fogyatékkal rendelkező gyermekekkel foglalkozik. Rengeteg hasznos tanácsot oszt meg nyelvtanulással kapcsolatban is.

Konklúzió

A fenti ismeretek tekintetében a pandémiás helyzetet leszámítva a kiköltözés menete hasonló 2021-ben is a korábbi évek gyakorlatához. Annyit még kiemelnék mindenképp, hogy lakhely vélt vagy valós megléte nélkül csak úgy az ismeretlennek nekivágni és felszállni egy jobb jövő reményében a 6.20-asra nyilván nem a legjobb ötlet a jelenlegi helyzetben. 

 

Amennyiben te is tervezed a kiköltözést remélem ez a cikk hasznodra vált. Vagy talán te is Németországban élsz? Mennyiben volt hasonló a te kiköltözésed? Oszd meg velem a kommentben!