2020 Los Angelesben
Korona és Black Lives Matter
2020 egy embertpróbáló és egyben emblematikus év volt mindannyiunk számára, mely talán életünket is alapjaiban változtatta meg hosszú távon, köszönhetően a koronavírussal együttjáró aggodalmaknak és a karantén hatásainak. Nem volt ez másképp a Los Angelesi élettel sem. Egy korábbi cikkemben értekezem arról, hogy Los Angelesbe egyebek mellett a pezsgő és izgalmas szórakoztatóipari lehetőségekkel teli élet hozott. Ami viszont a szomorú, hogy pont ez a terület az amit a kovid alapjaiban rengetett meg. De a pandémia csak egy dolog, mert a Black Lives Matter mozgalom is 2020 júniusában indult el köszönhetően az afrikai amerikai George Floyd egy rendőr általi kivégzésének. Ebben a cikkben szeretnék arról beszélni hogy a két jelenség mennyiben változtatta meg életemet az Angyalok Városában.
2020 tavasza
Munkám 2020 március 15.-én egy szempillantás alatt már csak történelem volt, amint Kalifornia kormányzója elrendelte a vendéglátóhelyek bezárását és az anyagi helyzetem nem volt éppen rózsás ráadásul pont ebben a hónapban került visszautasításra a zöld kártya beadványom is, úgyhogy el tudjátok képzelni mennyire voltam kétségbeesve. Azonban a tudat, hogy kicsit otthon maradhatok felszabadító érzés is volt egyben.
És aztán az anyagiak is kezdtek javulni! Tekintve, hogy már több mint 15 éve foglalkozom gazdasági tárgyak és angol szaknyelv korrepetálásával, ezért ez a tapasztalat most kapóra is jött, ugyanis köszönhetően az online oktatásra való átállásnak és egyben a közelgő zh és vizsgaidőszaknak dögivel jöttek a tanítványok is, valamint angol nyelvű szövegírással kapcsolatos online munkáim is lettek. Utólag visszagondolva ezt az időszakot a megnyugtató és egyszerű jellemzőkkel tudnám illetni, mely talán sokatok számára tudom megdöbbentően hangzik. Azonban a nyugalomról inkább 2020 nyár elejéig beszélhetünk, mert akkor egy súlyos tragédia teljesen megosztotta az USA-t, melyből Los Angeles is kivette a részét rendesen.
Black Lives Matter
Bizonyára sokan hallottátok, hogy az afrikai amerikai George Floyd egy rendőr térdei alatt fulladt halálra, melyről a teljes videót jómagam is megnéztem és órákig nem tértem magamhoz. A videó körülbelül úgy vagy még 10-szer annyira terjedt a merényletet követően mint maga a koronavírus és hatalmas utcai zavargásokat indított el, melynek eredménye és egyben motorja is volt egyebek mellett a Black Lives Matter mozgalom.
Fotó: Patrick Behn, Pixabay
A mozgalom fő kulcsmondatai a szisztematikus rasszizmus felszámolása és hogy a feketéknek ugyanolyan jogai legyenek Amerikában mint fehér bőrű társainak. Ebben a cikkben nem kívánom kifejteni erről a mozgalomról részletesen a véleményemet, már csak azért sem, mert egyrészt nem ebben az orszában nőttem fel, másrészt mindössze három éve élek itt, melyet édeskevésnek gondolok ahhoz, hogy momentán egy minden szempontból adekvát álláspontra jussak a BLM jelenlegi formájának létjogosultságával és hatásaival kapcsolatban. Azt viszont kijelentem, hogy én a humanizmusban és az az egymás elfogadásában hiszek. Maga a BLM szerepe, mint mozgalomé azért gondolom, hogy fontos, mert a feketék többévszázados kálváriája a rabszolgasággal és a rasszizmussal teljesen valós alapokon nyugszik, mely alátámasztja maga a mozgalomnak a létjogosultságát. Ami viszont a probléma volt az egészben, hogy voltak egyének akik a tüntetést felhasználva üzletekbe törtek, boltokat raboltak ki és dúltak fel és ez vezetett a polgárháborús szituációhoz, nem pedig az, hogy a BLM, mint mozgalom létrejött. Ezt gondoltam lényeges kiemelni, mert látom tapasztaltam olyan gondolatokat és véleményeket akik a BLM létezésével magyarázták az utcai rombolásokat is, viszont láttam nagyon sok tüntetőt és legtöbbjük tényleg nem volt több, mint békés tüntető, akik végigvonultak egy plakáttal a Sunset Boulevardon kinyilatkoztatva a véleményüket.
Ami szintén bizonyos, hogy nem volt könnyű ezt a polgárháborúra emlékeztető időszakot megélni európai emberként, főleg ha alapvetően egész életedben a békeidőhőz voltál szokva. 2020 júniusában a los angeles-i utcák tele voltak katonai fegyveres rendőrökkel és az egész város helikopterek tucatától volt hangos. A párom csak annyit mondott, hogy Tiszta Vietnam az egész.
A második hullám
A BLM-es tüntetések a kovid helyzeten sajnos sokat rontottak mert a vírussal rendelkezők száma roham léptékben nőni kezdett. A megbetegedettek számának gyarapodása sajnos az egész nyarat jellemezte és egy parki séta is körülbelül a lehetetlen kategóriának számított. Nyár végétől ősz közepéig bizonyos vendéglátóhelyek kültéri asztalainál be lehetett ülni, de tél elején egy ideig már erre sem volt lehetőség. Bizonyára sokatokban merül fel a kérdés, hogy Los Angeles hogy tudott vagy tud az eredeti minőségében fennmaradni ezek után?
Los Angeles többé nem Los Angeles?
Már a pandémia kezdetén is Los Angeles szinte nem volt önmaga, hiszen ebben a városban híresen nagy a nyűzsgés és a forgalom továbbá LA híres szórakoztatóipara is igencsak megsínylette 2020-at, kivéve talán a Netlfixet, melyet a karanténnak köszönhetően emberek milliói rohamoztak meg. Forgatások ímmel ámmal akadtak, de ez közelében nem volt annak a számnak, mint a vírus előtt. Furcsa, de mégis felemelő élmény volt számomra végigsétálni a sokszor üres Hollywood és Sunset Boulevard-on, amely már nem zengett a dudáló hollywoodi sztárok házait bemutató kisbuszok ricsajától. A mozik bezártak és az digitális szórakoztatóiparba fordult át minden, ami egy ideig poén, de közel nem ad olyan élményt egy online oszkár díjátadás, koncert vagy stand up commedy, mint amikor egy adott helyszínen élvezhetjük azt. Netflix tökjó, de amikor már minden sorozat xedik évadát végignézted és több hónapja élsz egy betondzsungel közepén, ami inkább partikra és összeröffenésekre lett kitalálva, akkor már rájössz, hogy nem olyan kellemes a dolog.
Talán az említett tendenciák és persze a tény, hogy sok ember elveszítette a munkáját egy nagy számú kiköltözést idézett elő a metropoliszból. Míg 2019-ben szinte lehetetlen volt apartmant találni, addig 2021 elejére rohamosan megnőtt az üres lakások száma olyannyira, hogy arra is volt precedens, hogy egy éves bérleti szerződés megkötése két ingyenes hónappal is járt. Egy ilyen esettel legalábbis konkrétan találkoztam West Hollywoodban.
Szumma szummárum 2020-ig Los Angeles volt a város, ahová kb minden álmokkal teli előadóművész útja vezetett, míg 2020 végére számtalan ember azon volt, hogyan szabaduljon el onnan a lehető leggyorsabban.
A jövő útjai kifürkészhetetlenek csakúgy a kovidé is, ezt már a többedik hullám bebizonyította. Azonban szerencsére a vakcinák megoldásként szolgálnak erre és már számos szórakozóhely Los Angelesben nyitva van. A mozik egy része véglegesen bezárt, de Netflix, Hulu, HBO és társai továbbra is léteznek ezért a filmgyártás nem áll le, ami azt jelenti hogy hosszú távon is talán Los Angeles képes lesz hű maradni saját magához és megmaradni a szórakoztatás egyik fő fellegvárának.