A konfliktusok rendezésének hét hatékony eszköze

Mivel a Mások Között Blog az emberi kapcsolatokról is szól, ezért nagyon fontosnak tartom, hogy a konfliktusról beszéljünk, ugyanis az az emberi kapcsolatok működésének egy alapvető eleme.

Mi viszont -főleg magyarként - sokszor nem szeretünk vele szembesülni és talán nagyon nem is tanultuk vagy tanították, hogy ezt hogyan lehet hatékonyan rendezni. Valaki fél tőle, valaki túl agresszívan, vagy nagyon a saját nézőponjtát mindenképp érvényre juttatva a másik félt kevésbé figyelembe véve jár el, ami igencsak megnehezíti a hatékony és egészséges nézetütköztetést. A konfliktus jelen van velünk iskolában, munkahelyen, üzleti életben és még az utcán is. Érdemes úgy gondolom nyíltan beszélni róla és nem mumusként tekinteni rá.

A következőkben a konfliktus 7 hatékony eszközéről fogok beszélni.

Azt szeretném kihangsúlyozni, hogy pszichológusi diplomám, mentálhigénés papírom nincs. Minden amit írok az egy saját tapasztalaton alapuló vélemény.

 

1. A hallgatás ereje

 

Ez nagyon nehéz egy feszült helyzetben és véleményem szerint van olyan konfliktus helyzet, amikor nincs értelme, mert a másik fél egyszerűen abban a helyzetben visszafelé ül tényleg a lovon, vagy egyszerűen tiszteletlen. Azt a kommunikációt jobb befejezni, legalábbis abban a helyzetben biztosan.  Azonban, amennyiben valaki tisztelettudóan adja értésedre problémáit, ott úgy gondolom annak, hogy a másik felet meghallgassuk és ezáltal információhoz jussunk komoly jelentősége van arra nézve, hogy később, esetleg, hogyan lehet szükségtelen konfliktushelyzeteket elkerülni.

 

2. Kommunikáció hatalma

 

A kommunikáció az egy olyan eszköz, amit tapasztalatom szerint még a legelmérgesedettebb helyzetben is érdemes használni elsősorban akkor, ha az adott személlyel a jövőben is együtt kell működni vagy amennyiben az illető nem zárkózik el a kommunikációtól. 

Egyébként nekem nem egy olyan konfliktusos helyzetem volt például magyar emberrel, hogy akkor ott szóban nem tudtuk rendezni, viszont később odajött hozzám és belátta, hogy mi volt esetleg az ő sara, ami egy nagyon nemes gesztus szerintem. Velem is sokszor előfordult, hogy nem viselkedtem adekvát módon.

Tévedni emberi dolog és azt belátni még inkább az. A másik pedig, hogy emberként kommunikáció által tudunk kapcsolatot teremteni, mely a fennmaradáshoz ugyanúgy szükséges, mint a kitartás vagy a bátorság.

 

3. Fókusz az adott helyzeten, nem a személyiségen

 

Nagy igazság, hogy ha úgy tudsz egy konfliktusra tekinteni, mint egy megoldandó problémára és nem mint a másik fél személyiségbeli defektjeire - ami nem is egy hatékony és humánus módszer egyébként sem - az mindenképp egy előnyösebb és hatékonyabb hozzáállás. 

 

4. Empátia

 

Ami számomra szintén egy nagy segítség volt az emberi kapcsolatok szintjén az az empátia megerősítésén való munkálkodásom. Ennek azért van óriási jelentősége a kapcsolatok esetében, mert nagyon hajlamos az ember arra, hogy a saját igazát szajkózza, különösen egy feszült helyzetben.

Az empátia viszont az arra való képességet jelenti, hogy a másik fél helyzetét úgy lássuk, mintha kvázi mi lennénk az a másik fél. Ha erre képesek vagyunk, akkor belátjuk a másik oldalt, amit általában a másik fél is viszonozni fog, mely útja lehet egy egészségesebb nézetütköztetésnek és akár ezáltal is a probléma rendezésének. 

 

5. Lehetőség megegyezésre

 

Fotó: Niek Verlaan, Pixabay

Egy valakivel való nehézség esetében fontos megkeresni azon pontokat ahol meg lehet egyezni az illetővel egy zökkenőmentesebb kapcsolat céljából. Ehhez megintcsak a kommunikáció javasolt, ami nem biztos, hogy a feszült helyzetben kell, hogy megtörténjen. Valahol középen ott kell, hogy legyen az igazság két fél között.

 

6. A TRIGGER

 

Mindenképp érdemes megvizsgálni, hogy bizonyos emberrekel való konfliktust milyen esemény generál. Amennyiben ismert a trigger és, hogy általában mi történik utána konkrétan, akkor ki lehet dolgozni egy tervet, ami egy jövőbeni vitát majd a hatékonyabb irányba tereli. Ehhez persze az sokszor kell, hogy az ember egy nyugodtabb helyzetben kivülről tudjon egy konfliktus helyzetet elemezni, mikor egyedül van.

 

7. Az időzítés minden

 

Ahogy az 5. pontban is jeleztem a kommunikációval való vitarendezésnek nem biztos, sőt általában nem a feszült helyzet időpontjában kell megtörténnie. Ezzel rá is térnék a konfliktus rendezés utolsó egyben 7. pontjára, mely a megfelelő időzítésről szól. Általában még a legelmérgesedett helyzetben is van egy olyan alkalom, amikor a másik fél nyitottabb és az a konfliktus rendezésének egy tökéletes időpontja lehet.

 

Te is próbáltad ezeket az eszközöket konfliktus megoldása gyanánt? Észrevetted, hogy a folyamatos egymás igazának fitogtatása nem a leghatékonyabb módszer? Neked milyen konfliktuskezelési módszer jött be a munkahelyen vagy random helyzetben baráttal vagy ismeretlennel?