„Magyar magyarnak farkasa'' szállóigeként terjed elsősorban a külföldi magyarok körében. Jómagam is akkor hallottam először, mikor külföldön kezdtem szerencsét próbálni. Miért gondolom, hogy ez az idézet egy önbeteljesítő jóslat is egyben? Kihangsúlyoznám, hogy pszichológusi végzettségem nincs és az általam leírt gondolatok mindössze egy véleményt osztanak meg mely teljesen személyes tapasztalaton alapul. Továbbá javaslom mindenkinek, hogy teljesen olvassa el a cikket, mielőtt megállapítaná, hogy túl fekete-fehéren néznék a „Magyar Magyarnak Farkasa” jelenségre.

A „fokhagyma fogalma”

„Az önbeteljesítő jóslat egy kezdetben hamis állítás, amely változást idéz elő a viselkedésben, és ez változás az eredeti hamis állítást végül valóra váltja.” - állitotta Robert K Merton, 20. századi szociológus. Meglátásom szerint ez a probléma a „magyar magyarnak farkasa” szállóige esetében is sokszor jellemző.

Mikor mondják ezt az emberek

Sok esetben ez az állítás egy külföldön élő magyar származású ember szájából hangzik el, amikor egy rossz tapasztalata volt egy, vagy annál több magyar emberrel. 

Véleményem szerint önmagában veszélyes egy, még akár nagyon kellemetlen  élmény alapján is, egy népről ennyire általános és egyben extrém gondolatot megfogalmazni, hiszen sokszor volt már arra precedens, hogy extrém gondolat extrém tetteket szült. Azonban mielőtt itt még nagyon drámaira fordulna ez a blog, térjünk vissza arra, hogy mi történik.

A „magyar magyarnak farkasa láncreakciója”  

Mivel a szóban forgó alany 1-2 rossz tapasztalatból vont le egy nagyon általános és extrém következtetést az összes többi lehetőségre vonatkozóan, ezáltan nem egy minden helyzetben igaz állítást fogalmazott  meg, ami azt jelenti, hogy az állítás így önmagában hamis. Tehát az önbeteljesítő jóslat első pontja teljesült, miszerint egy hamis állításról az illető az gondolja, hogy igaz és aszerint kezd el viselkedni.

Fotó: Noah Silliman, Unsplash

Külföldön élő magyarként, jómagam is sokszor hallom, hogy egy rossz tapasztalatot megélt magyar elhatározza, hogy a jövőben nagyobb távolságot tart a többi magyartól, és inkább más nemzethez tartozó emberhez fordul, ha bármire szüksége van. Itt indul el a láncreakció. Hiszen az egyén a magyar magyarnak farkasa hittel felvértezve távolságtartást fog tanúsítani, amikor majd egy másik magyar egy adott témában hozzáfordul, akinek egyébként teljesen pozitív szándékai vannak.  Ebből adódóan az eddig még pozitív érzésekkel teli magyar -aki a segítséget kéri- agya azon kattog, hogy miért viszonyul igy a saját honfitársam hozzám? Talán a Magyar magyarnak farkasa szállóige tényleg igaz? És azt gondolja magában igy hirtelen felbőszülve, hogy hmm talán igen.

És íme a láncreakció , amely hatására megalapozottá válik az önbeteljesítő jóslat második pontja is, azaz  a viselkedésben az igaznak hitt hamis állítás hatására bekövetkező változás az eredeti hamis állítást valóra váltotta.

Így kebelez be ez az igaznak hitt láncreakció - tisztelet a kivételnek persze - több százezer magyart, mely által végül nemcsak megvalósul a magyar magyarnak farkasa jelenség, hanem véleményem szerint kialakul az összetartás hiánya is, amiről oly sokszor beszélünk külföldi magyarként.

Miért bonyolultabb a helyzet annál, mint aminek tűnik?

Az előző bekezdésekben arról beszéltem, hogy a Magyar magyarnak farkasa jelenség egy önbeteljesítő jóslat, viszont most arról osztom meg a gondolataimat, hogy miért bonyolultabb ez a helyzet mégis annál, minthogy simán csak egy gondokodási mechanizmussal ezt megváltoztassuk. Egy személyes példát hoznék most fel.

Auszriában dolgoztam és az egyik kollégám egy magyar lány volt. 10 napon át elég személyes lett a kapcsolatunk és nagyon jófej volt velem, viszont amikor ténylegesen arra került sor, hogy együtt kellett volna dolgozni, akkor nagyon csúnyán viselkedett és tetlegességig fajult volna a dolog, ha a biztonsági őr nem avatkozik be. Én a főnökkel azonnal beszéltem, kiállt mellettem és ezzel a magyar lánnyal többé nem kommunikáltunk és sosem láttam őt már utána. 

Azért számolok be erről a helyzetről, mert utána én borzasztóan csalódott és dühös voltam továbbá semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy magyar emberhez egyáltalán hozzá szóljak. Úgy próbáltam kerülni őket, amennyire lehetett.  Ezért is mondom azt, hogy ez a helyzet problémásabb annál, mint amilyennek az első két bekezdésben lefestettem.

Mit lehet mégis tenni?

Márcsak a saját tapasztalatom miatt is el tudom képzelni, mennyire dühítő tud lenni az, ha az ember csalódik saját honfitársában. Azonban azt is tudom, hogy bármennyire is érzékenyen érint minket egy csalódás, nem egészséges -saját magunkra nézve sem - azt a jövőre vagy más emberekre is kivetíteni. 

A másik dolog, amin érdemes mindig elgondolkozni, hogy nyitottnak kell lenni egy konfliktus rendezésre azzal a személlyel, akivel a probléma kialakult. Ennek hatékony eszközeiről ebben a cikkben írok.

Fontosnak tartom, hogy a sok külföldi magyar által vágyott összetartáshoz lényeges bizonyos azt megmérgező álláspontokat felszámolni például egy olyan nézőpont alkalmazásán keresztül, amelyben képesek vagyunk elvonatkoztatni is egy adott csalódástól, amikor egy másik kapcsolatot kell értékelni.

Ez nem egyszerű, mert nem feltétlenül úgy nőttünk fel magyarként - és most beszélek elsősorban az y és a korábbi generációkról - hogy megtanultuk volna adott probléma adott személlyel történő rendezésének jelentőségét és hogyanját. Talán ennek is következménye lehet, hogy egy adott konfliktusra inkább nézünk, úgy mint egy végelláthatatlan visszatérő tendenciára, ami igencsak nehézségeket okozhat a más emberrekel (magyarokkal) való egészséges kapcsolatépítésben.

Szerinted ez kimondható, hogy a Magyar Magyarnak Farkasa? Vagy te is hasonlóan vélekedsz erről az állításról, mint én, hogy ez inkább egy megromlott atittűd eredménye, mint egy feltétlenül igaz tendencia? Oszd meg a véleményed a kommentben, ha ez számodra is egy érzékeny téma!