Hűnek maradva ahhoz az igényhez, hogy a Mások Között nem csak külföldi élettel kapcsolatos kérdéseket fejteget, hanem erőteljesen foglalkozik olyan problémákkal is, amelyek az emberi kapcsolatok és az ezzel is össze függő önmegvalósítás útvesztőiből erednek, ezért most inkább utóbbit veszem ismételten górcső alá. Konkrétan arról fogalmazok meg TELJESEN SZEMÉLYES gondolatokat, hogyan lehetséges szerintem boldogulni az életben akkor, ha nem vagy csapatjátékos, vagy nehezen találod a láthatóvá válás útját bizonyos  „csapatokban” vagy bizonyos élethelyzetedben.

Miért tettem a csapatot idézőjelbe a legutóbbi mondatban

Egy csapatépítéssel foglalkozó egyetemi tanulmány egy lapon említi a csapatot és az együttműködést. Én is úgy gondolnám, hogy az együttműködőkészség és maga az együttműködés igénye kellene, hogy a csapatépítés váza legyen. Azonban amennyiben azzal kell foglalkozni, hogy láthatóvá váljunk egy team-ben, akkor egy ilyen légkörről nekem nem az együttműködés mindenkori jelenléte jut eszembe. A láthatóvá válás valaki számára semmiség, míg egy másik (introvertáltabb és általában emellett érzékenyebb személynek) viszont komoly mentális munka, amelynek igen sokszor krónikus stressz az eredménye. Kérdem én: Ha valami az együttműködés pillérén alapszik, akkor ott normális, hogy bizonyos tagok minden egyes TEAM work esetében egy lelki gyötrelmen mennek keresztül? Mert nekem igen ellentmondásos ez a sztori.

Az együttműködés kollektív szintre emelése

Komoly probléma van úgy érzem azzal is, hogy amikor a csapat tagjai meghallják, vagy tanulnak az együttműködés szükségességéről, akkor bizonyos tagok haptákba vágva magukat, szolgamód követik ezt az elvárást, míg más tagok, akik általában (és igen tudom általánosítani fogok, de azt kihangsúlyoznám, hogy ez nem azt jelenti, hogy kivétel nem létezik) az extrovertáltabbak és tudják, hogyan szóljanak fel csapatban bármilyen körülmények között, ott sokszor (nem mindig, de gyakran) az együttműködés étosza elmarad és az ő hangjuktól vagy ötleteiktől hangos a helyiség. 

Minden poszt szinte azt írja: Tanulj meg csapatban dolgozni!

Mielőtt ennek a cikknek nekikezdtem, elnavigáltam Google barátomhoz, hogy megnézzem milyen gondolatok születtek ebben a témakörben a különböző szakmai oldalak részéről. Szinte kivétel nélkül azt látom (és ez számomra dűhítő), hogy mindegyik ilyen írás azt a személyt állítja pellengérre, akinek a csapatban való láthatóvá válás nehezen megy és elsősorban ez az ő felelőssége (az átlagnál jóval introvertáltabb, vagy érzékenyebb személyként), hogy csapatépítési skilleket elsajátítson és hogy felzárkózzon azokhoz, akik mindig is social butterfly-ként működtek. Bocsi, ezt most angolul szebben tudtam megfogalmazni. Szerintem az egy óriási probléma, hogy a legtöbb ilyen (mondjuk HR-es portálon olvasható) cikk csak a nehézségekkel küzdő személy irányába fogalmaz meg elvárásokat. Erős lesz amit most mondok, de igaznak gondolom, hogy ezáltal a nehézségekkel küzdő személy joggal érzi kevesebbnek magát, hiszen ezek a szuper jó tanácsokkal ellátott cikkek csak legtöbbször tényleg csak az ő esetükben hívják fel a figyelmet a változásra, viszont mint említettem az együttműködés kollektív szinten kellene, hogy működjön.

Aki számára egy szükséges folyamat lefolytatása egyszerűbb, ne maradjon ki belőle...

Ez a cikk, azért is érdekes számomra, mert igazándiból én megtapasztaltam kicsit mindkét oldalt. Voltam egy csapat krémje is, de sokszor következett be ennek ellentéte. Amit biztosan megéreztem, hogy a csapat krémjeként mentális szempontból egyszerűbb (továbbmegyek kifejezetten üdítő) volt bevonni egy olyan személyt, akinek a részvétel nehezen megy, de azért azt az erőfeszítést, ami magától telik, megteszi, mint annak a személynek kezdeményezni mindig, akinek ez egyébként egy erőfeszítés. Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy végre szülessenek olyan tanácsokkal ellátott cikkek szakemberek tollából vagy billentyűzetéről, amelyek megfogalmaznak némi házi feladatot a csapatban általában sikeresen helytálló egyének felé. Ha kollektív részvételről beszélünk, akkor mint mondtam legyen az együttműködés és a feljődés is kollektív.

Egymás elfogadása a legjobb kiinduló pont

Az együttműködés fő mozgatóeleme kell hogy legyen egy csapatnak, azonban ahhoz, hogy ez természetes legyen, szerintem elengedhetetlen egymás elfogadása. Ebbe beletartozik azon személyek létezésének elfogadása és tiszteletben tartása, akinek a csapatmunka nehezen megy. Nyilván ez nem azt jelenti, hogy akinek ez a dolog nehezen megy, ő már moshatja kezeit és kivonhatja magát a közös munka alól. Viszont...Úgy gondolom, hogy egy elfogadó környezetet fontos, hogy teremtsen a befogadó közösség. Nem véletlen használtam a befogadó szót :) Igen nagy visszatetszést kelt bennem és mélységesen nem értek egyet a „Tisztelet el kell nyerni” és a „Te vagy az új, neked kell elfogadtatni magad” dogmákkal. Szerintem ezek a tanácsok bizonyos esetekben tudnak hasznosak lenni, például egy olyan személy esetében, aki kifejezetten egy csapat ellen akar dolgozni, vagy szabotálja a közös munkát és nem is próbál változtatni, mert mondjuk nem érzékeli ennek a súlyát. Azonban olyan esetekben, ha valaki próbál felzárkózni, de ez roppant nehéz neki valamiért, ott ezek a kis mondások többet ártanak, mint használnak. 

Ha a csapatjáték hegemóniája továbbra is fennmarad, van megoldás...

 Ha valakinek a kényszerközösségekben való létezés a fent említett okok miatt is nehezen megy és már ezt erőltetni sem szeretné napi szinten, akkor is van megoldás. Ugyanis vannak olyan munkakörök (vagy például ha valakinek tapasztalata van és magánzóvá válna, akkor ilyen lehetőség az egyéni vállalkozás is), ahol nem feltétlenül elvárás az, hogy az ember csapatban dolgozzon. A jó hír itt az, hogy ehhez egyéni vállalkozóvá sem kell feltétlenül válni, mert például ha valaki egy szakértő minőségben megbízási szerződéssel dolgozik egy cégnek akár tanárként, coach-ként vagy műszaki szakemberként, akkor is általában egyedül látja el a munkakörét attól függetlenül, hogy főnökei persze lehetnek. Jó példa lehet itt a futár is, aki jellemzően egyedül járja az utakat házhoz szállítandó dolgokkal. Természetesen én ettől függetlenül azt gondolom, hogy bár érdemes ebben az esetben az embernek talán egy önállóan végezhető munkakört néznie, viszont mint szokták mondani teher alatt nő a pálma és jó csapatot lehet néha találni, ami azért egy aranybánya, mert ha az ember egy jó csapatban dolgozik nem csapatjátékosként az egy kiváló lehetőség a fejlődésre, ami pedig sosem árt. :)